Balatonfüred 2024. Dec. 27. (19:00)

Csík-Presser-Karácsony: A Dal a miénk 2.0


Csík-Presser-Karácsony: A Dal a miénk 2.0

Izgalmas vállalkozásba fogott a Csík Zenekar, amikor 2020-ban egy olyan lemezt adott ki, amely csak feldolgozásokat tartalmazott, ráadásul egyetlen zenekar, a Locomotív GT dalaiból válogatva! Az album megjelenését egy kétéves lemezbemutató turné követte, amelynek sikerén felbuzdulva született meg a folytatás: "A dal a miénk 2.0"

A két év együtt muzsikálása természetesen új dalok születését is eredményezte. Akárcsak a korábban megjelent lemez esetében, most is ismert és kevésbé ismert LGT dalok szolgáltattak alapot az új kompozíciókhoz, amelyeket Presser Gábor, Karácsony János „James” és a Csík Zenekar tagjai a már megszokott módon, népzenei motívumokkal átitatott hangzásvilágban tárnak közönségük elé.

Az előadás – egyedülálló látványtechnikával kiegészülve, mégis – igazi Csík Zenekaros környezetben varázsolja színpadra a több, mint 50 éve alakult LGT zenekar dalait, ezzel is megmutatva közönségének, hogy legyen szó zenéről vagy színpadi show-ról, a tradicionális és a modern nem csak megfér egymás mellett, hanem megfelelő fúzióban egy egészen új világot is teremt ebben a rohanó, 21. században.

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is)...

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Idén a punk keresztanyja kapta a spanyol Nobel-díjat

Az idén a 79 éves Patti Smith amerikai énekesnő, dalszerző és költő nyerte el a 2026-os Asztúria-hercegnője díjat művészet kategóriában Spanyolországban.

Miért lesz ez a Sziget más, mint a többi?

Hiába voltak nagy nevek, a Sziget az elmúlt években elveszítette azt, ami miatt igazán számított. A tulajdonosváltással most nem a lineupot akarják megmenteni, hanem magát a fesztiválélményt. A 2026-os Sziget augusztus 11-én, kedden rajtol el hivatalosan, de lesz előtte nulladik, -1. és -2. nap is.
Új koncertek