Az Őrölt Nők Ketrece
Miskolc 2024. May. 24. (19:30)

Djabe special guest Chieli Minucci Tour of Waterfalls


Djabe special guest Chieli Minucci Tour of Waterfalls

Chieli Minucci gitáros a nyolcvanas évek elején alapított világhírű amerikai jazz/funk/world formációnak, a Special EFX-nek alapító tagja és mai napig vezetője.

A nyolcvanas és kilencvenes években a Special EFX a tengerentúli jazz élet egyik legjelentősebb zenekara volt, és mind a mai napig kiemelkedő résztvevője, több Grammy jelöléssel a tarsolyukban. Magyarországon a Djabe együttes vezetője, Égerházi Attila adta ki a legutóbbi Special EFX albumot vinylen. Ennek alkalmából a Djabe zenekar együtt játszott Chielivel a Budapest Jazz Clubban. A zenészek ekkor határozták el, hogy 2024 májusában közös európai turnéra indulnak.

A turné a Tour of Waterfalls címet kapta. A Djabénak és Chielinek is van egy Waterfall című kompozíciója. A két szerzemény foglalja keretbe a műsort, melyben Chieli Minucci, Djabe és Special EFX számok hangzanak majd el.

A Djabe a hazai Jazz/World fusion műfaj elsőszámú képviselője. Számtalan hazai és nemzetközi díj birtokosa. 1995 óta több mint száz kiadványuk jelent meg szerte a világban. Keresettek a nemzetközi fesztiválokon és koncerthelyszíneken. Eddig 44 országban léptek fel. Több mint 20 éve dolgoznak együtt a világhírű Genesis gitárosával, Steve Hackettel. Ettől az évtől kezdve Chieli Minucci is részt vesz a Djabe lemezek készítésében és közös turnékat is szerveznek.

Chieli nem csak zeneszerzőként és zenekar vezetőként ismert, hiszen számos kiváló előadónak készített felvételt és lépett fel velük együtt. A teljesség igény nélkül Celine Dion, Lou Reed, Lionel Richie, Jennifer Lopez, Jewel, Mark Anthony, Michael Bolton, Rupert Holmes, Eartha Kitt, Eddie Fisher, Anastasia, Whalum, Maysa, Jeff Lorber, Norman Brown, Bernie Williams, Marion Meadows, Lao Tizer, Mindi Abair, Rick Braun, Gerald Veasley, Omar Hakim, Eric Marienthal és még sokan mások élvezhették a játékát lemezeiken és koncertjeiken. Chieli nemcsak a jazz és pop világában érzi magát otthon, de tehetséges televíziós- és filmzeneszerző is. 10-szer jelölték Emmy-díjra, melyből 3 meg is nyert zeneszerzői munkájáért. Fimzenéi többek között a No Country for Old Men, a Bowfinger, a Legally Blonde, a Panic alkotásokban hallhatóak. Minucci kompozíciói elhangzanak a Pán Péter, a Dora a felfedező, a Thomas a gőzmozdony és más élő színpadi produkciókban.

Az Android a hazai progresszív zenei szcéna kiemelkedő zenekara. A koncerten az új Wordless Scriptum albumot mutatják be.

Hivatalos weboldaluk https://www.androidgroup.hu/

Hivatalos Djabe weboldalak - https://djabe.hu/ https://www.facebook.com/djabeworld

Hivatalos Chieli Minucci website - Special EFXMusic.com

Chieli Minucci – gitár

Égerházi Attila – gitár, ütőhangszerek

Barabás Tamás – basszusgitár

Koós-Hutás Áron – trombita

Kaszás Péter – dobok, ének

Bubenyák Zoltán – billentyűs hangszerek

Chieli Minucci gitáros a nyolcvanas évek elején alapított világhírű amerikai jazz/funk/world formációnak, a Special EFX-nek alapító tagja és mai napig vezetője. A nyolcvanas és kilencvenes években a Special EFX a tengerentúli jazz élet egyik legjelentősebb zenekara volt, és mind a mai napig kiemelkedő résztvevője, több Grammy jelöléssel a tarsolyukban.
Magyarországon a Djabe együttes vezetője, Égerházi Attila adta ki a legutóbbi Special EFX albumot vinylen. Ennek alkalmából a Djabe zenekar együtt játszott Chielivel a Budapest Jazz Clubban. A zenészek ekkor határozták el, hogy 2024 májusában közös európai turnéra indulnak. 
A turné a Tour of Waterfalls címet kapta. A Djabénak és Chielinek is van egy Waterfall című kompozíciója. A két szerzemény foglalja keretbe a műsort, melyben Chieli Minucci, Djabe és Special EFX számok hangzanak majd el.
A Djabe a hazai Jazz/World fusion műfaj elsőszámú képviselője. Számtalan hazai és nemzetközi díj birtokosa. 1995 óta több mint száz kiadványuk jelent meg szerte a világban. Keresettek a nemzetközi fesztiválokon és koncerthelyszíneken. Eddig 44 országban léptek fel. Több mint 20 éve dolgoznak együtt a világhírű Genesis gitárosával, Steve Hackettel. Ettől az évtől kezdve Chieli Minucci is részt vesz a Djabe lemezek készítésében és közös turnékat is szerveznek.
Chieli nem csak zeneszerzőként és zenekar vezetőként ismert, hiszen számos kiváló előadónak készített felvételt és lépett fel velük együtt. A teljesség igény nélkül Celine Dion, Lou Reed, Lionel Richie, Jennifer Lopez, Jewel, Mark Anthony, Michael Bolton, Rupert Holmes, Eartha Kitt, Eddie Fisher, Anastasia, Whalum, Maysa, Jeff Lorber, Norman Brown, Bernie Williams, Marion Meadows, Lao Tizer, Mindi Abair, Rick Braun, Gerald Veasley, Omar Hakim, Eric Marienthal és még sokan mások élvezhették a játékát lemezeiken és koncertjeiken.
Chieli nemcsak a jazz és pop világában érzi magát otthon, de tehetséges televíziós- és filmzeneszerző is. 10-szer jelölték Emmy-díjra, melyből 3 meg is nyert zeneszerzői munkájáért. Fimzenéi többek között a No Country for Old Men, a Bowfinger, a Legally Blonde, a Panic alkotásokban hallhatóak. Minucci kompozíciói elhangzanak a Pán Péter, a Dora a felfedező, a Thomas a gőzmozdony és más élő színpadi produkciókban.
Az Android a hazai progresszív zenei szcéna kiemelkedő zenekara. A koncerten az új Wordless Scriptum albumot mutatják be. Hivatalos weboldaluk https://www.androidgroup.hu/

Hivatalos Djabe weboldalak - https://djabe.hu/ https://www.facebook.com/djabeworld

Hivatalos Chieli Minucci website - Special EFXMusic.com

Youtube:https://www.youtube.com/watch?v=qU_6RMOGpig

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


A dal, amely kilépett a színházból, és az egész világé lett

A dal, amely kilépett a színházból, és az egész...

2025 októberében, 486 előadás és egy 12 ezer néző előtti arénabúcsú után úgy tűnt, végleg bezár Az Őrült Nők Ketrece. Alföldi Róbert...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Neoton Finálé – exkluzív premier a zenekar tagjaival

Már országszerte elérhető a mozikban a Neoton Finálé koncertfilm, amely az együttes januári, MVM Dome-ban tartott koncertjét örökíti meg. Az exkluzív premierre mi is meghívást kaptunk, így újraélhettük a Finálét – nemcsak a legjobb pillanatokat, hanem még azokat is, amelyeket a koncerten nem láttunk.

Fesztiválbérlet a karácsonyfa alatt – megérkeztek a Művészetek Völgye első fellépői

Novemberben és advent idején megszaporodnak a fesztiválos névsorolvasások: a szervezők ilyenkor már a következő nyarat kínálják, abban bízva, hogy a karácsonyfa alá becsúszik egy-egy fesztiválbérlet is. Ehhez persze nem árt néhány ismerős név, még akkor is, ha a teljes programra hónapokat kell várni.
Új koncertek