Miskolc 2022. Apr. 21. (19:00)

Fool Moon koncert


Fool Moon koncert

Hazánk első számú, többszörös nemzetközi díjas pop-acappella együttese immár 20 évnyi újítóúttörő munkát tudhat maga mögött. A Fool Moonnak köszönhetően az acappella - azaz a hangszerek nélküli, énekelt popzene - soha nem látott népszerűségre tett szert a magyar közönség körében. Humoros és szórakoztató, de magas szakmai színvonalú és igényes stílusú koncertjeik során a műfajjal ismerkedő és a zenéhez értő hallgatók is egyaránt találnak kedvükre valót. Rendhagyó zeneóráik, mesterkurzusaik, tévés szerepléseik hatására Magyarországon az acappella zene előtérbe került, és egyre több acappella együttes megalakulásának mozgatórugója is. Eddigi pályafutásuk alatt 7 nagylemezt, 13 nemzetközi és magyar díjat, számos jelölést, elismerést, és a hazai zenei élet legnagyobb előadóival közös együttműködést mondhatnak magukénak. Nevükhöz fűződik a magyar popzene történetének első, rádiók által is játszott pop-acappella slágere is, a “Kettesben jó”, amely a Sherlock Holmes nevében című ifjúsági film végefőcím-dalaként csendült fel a hazai és külföldi mozikban. Ugyancsak a Fool Moon az első acappella formáció, mely A Dal c. Eurovíziós dalválogatóban szerepelt. Az együttes a II. helyezésig menetelt saját, It Can't Be Over c. dalával, amely által az egész ország megismerhette őket és a pop acappella műfajt.

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


Macy Gray… Honnan ismerős ez a név?

Macy Gray… Honnan ismerős ez a név?

Lehet, hogy elsőre nem ugrik be az arca, sőt még a neve sem. Aztán megszólal: néhány másodperc az I Try-ból, és hirtelen minden a helyére kerül....
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Most akkor ez koncert vagy irodalmi est?

A kortárs spoken word nemzetközileg is elismert brit-nigériai előadója 2026. október 9-én először ad koncertet Magyarországon. A Turbina Kulturális Központban Ludvig Parmenttel közös produkciója érkezik Budapestre, amely a kimondott szót és az elektronikus zenét kapcsolja össze.

Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül? (koncertbeszámoló)

Ezt a kérdést már egyszer feltettük, mégpedig 2024-ben, amikor a Sex Pistols alapító tagjai (kivéve Lyndon) összeálltak, hogy egy londoni koncerthelyszín túlélésére szervezett pénzgyűjtő koncerten részt vegyenek. Két jó dolog is származott ebből, egyrészt a Bush Hall megmenekült és köszöni szépen, azóta is jól van,...
Új koncertek