Budapest 2019. nov. 08. (17:30)
Jegyvásárlás

Goldmund Vonósnégyes / RISING STARS


Goldmund Vonósnégyes / RISING STARS


    Haydn: D-dúr vonósnégyes, op. 76, No. 5
    Dobrinka Tabakova: új mű (az ECHO felkérésére)
    Mendelssohn: f-moll vonósnégyes, op. 80

Hermann Hesse egyik regényével már megesett, hogy egy együttes a könyv címét saját neveként használta: ezt tette a hatvanas években az amerikai Steppenwolf. Most ismét egy Hesse-regényből ismert nevet látunk koncertplakáton, ám a zenei világ ezúttal merőben más: vad rockzene helyett négy vonós hangszer kifinomult összjátéka.
A négy német fiatalember együttese néhány éve a müncheni Prinzregententheater színpadán mutatkozott be. A formálódás éveiben olyan mesterek foglalkoztak velük, mint Günther Pichler, az Alban Berg Quartett egykori első hegedűse, valamint a berlini Artemis Quartett tagjai. A Goldmund Vonósnégyes olyan együttesek és művészek mesterkurzusait látogatta, mint a Hagen, a Borogyin, a Belcea, az Ysaÿe és a Cherubini Kvartett, illetve Rados Ferenc, Eberhard Feltz és Alfred Brendel. Fesztiválok gyakori vendégei, sikerrel szerepeltek nemzetközi versenyeken, köztük a Melbourne-i Nemzetközi Kamarazenei Versenyen és az ARD müncheni versenyén.
Az Európai Hangversenytermek Szervezetének (ECHO) nagy presztízsű projektje, a Rising Stars program keretében most végigjárják az ECHO helyszíneit, hogy bemutassák tudásukat. Műsorukkal magasra tették a mércét, hiszen a koncertjükön megszólaló Haydn- és Mendelssohn-alkotás nagy stiláris biztonságot, kifinomult hangzásegyensúlyt és részletgazdag kidolgozást igényel; a program középpontjában álló, magyarországi bemutatóként elhangzó új mű szerzője, az 1980-ban született Dobrinka Tabakova eddigi alkotásai pedig megmutatták, hogy a bolgár származású, Nagy-Britanniában élő komponista kortárs zenétől szokatlanul gazdag érzelemvilágú, szuggesztív és látomásos kifejezésmódja különleges érzékenységű előadókra számít.

A Rising Stars-programba jelölte: Festspielhaus Baden-Baden, Cité de la musique - Philharmonie de Paris

Az Európai Unió Klasszikus Európa Jövője és Kreatív Európa programjainak támogatásával.

Goldmund Vonósnégyes:
hegedű    Florian Schötz
               Pinchas Adt
brácsa     Christoph Vandory
cselló      Raphael Paratore

Jegyárak és információk

I. Árkategória : 1 500 Ft
Jegyvásárlás

Felhívjuk vásárlóink figyelmét, hogy a megjelölt jegyárak nem tartalmazzák a kényelmi díj összegét. A kényelmi díj a jegyárakra vetített 6 % + 300 forint, amely az ÁFA összegét tartalmazza. A kényelmi díj pontos összege a kosároldalon található.

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


Úgy búcsúztak el Szaxi Maxitól, ahogy élt

Úgy búcsúztak el Szaxi Maxitól, ahogy élt

A Bors közölt fényképes tudósítást az augusztus 21-én elhunyt zenész búcsúztatásáról.
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Az orosz kultúra lovagja: interjú Emelianov Anatolijjal, a Royal Moscow Balett alapítójával

A kitartás személyes megtestesítője, akit az orosz kultúrához való hozzájárulásért lovaggá is ütöttek, balett-táncosként kezdte. A hattyúk tava című balettelőadását 2019-ben két alkalommal is láthatja a magyar közönség.

Female Metal Voices Tour – tele lesz női frontemberes zenekarokkal a Dürer

Ismét a hölgyeké lesz a főszerep a Dürer Kertben idén december 8-án: Magyarországra érkezik a Leaves' Eyes-Sirenia-Forever Still-Lost in Grey-Asphodelia ötösfogat, s hozzájuk majd hazai meglepetésvendégek is csatlakoznak majd.

Babaútlevelet bocsájtott ki a Pannon Filharmonikusok zenekar

Meseszerű történetekkel csábítja a kicsiket a pécsi Kodály Központban hallható eseményekre a Pannon Filharmonikusok (PFZ) által kiadott "babaútlevél".
Koncert.hu már a mobilodon is!
Koncert.hu Android alkalmazás Koncert.hu iPhone alkalmazás
Új koncertek