Haydn és Mozart életműve kiapadhatatlan, így újabb szimfóniák és versenyművek kerülhetnek terítékre a BFZ sorozatában.
Műsor
Wolfgang Amadeus Mozart: 16. (C-dúr) szimfónia, K. 128
Joseph Haydn: 2. (D-dúr) csellóverseny, Hob. VIIb:2;
20. (C-dúr) szimfónia, Hob. I:20
Wolfgang Amadeus Mozart: 35. (D-dúr, „Haffner”) szimfónia, K. 385
Kian Soltani (cselló)
Vezényel: Gérard Korsten
Cipőt a cipőboltból, osztrák zenét osztrák karmestertől és szólistától. Haydn és Mozart életműve kiapadhatatlan, így újabb szimfóniák és versenyművek kerülhetnek terítékre a BFZ sorozatában. A zenekart ezúttal Gérard Korsten vezényli, aki a Telegraph ítésze szerint vívóként forgolódik és csap le a pulpituson, a zenekar pedig tökéletesen átveszi a sebességét. A koncertet a tizenhat éves Mozart szimfóniája nyitja, majd egy a korban ritkának számító műfaj, csellóverseny következik. Haydn darabjának szólóját a perzsa felmenőkkel rendelkező Kian Soltani játssza, akit a Washington Post kritikusa szerint „úgy követ a zenekar, mint fényudvar a gyertyalángot”. A szünet után a szimfónia atyjának fényes és huncut műve, majd Mozart szerenádból lett szimfóniája szólal meg.
Itáliai útjai során Mozart zenéjét sok olasz hatás érte, Salzburgba visszatérve azonban elkezdte lerázni magáról ezeket a stílusjegyeket. Ekkoriban keletkezett 16. szimfóniája is. A C. P. E. Bach hangzására emlékeztető első tétel azonnal becsapja a fülünket: a triolás téma felborítja a hallgató lüktetésérzetét. A merész hangnemekbe kiránduló tétel után kizárólag vonósokat alkalmazó lassú gavotte következik; a háromtételes művet hol kecses, hol tüzes rondó zárja.
Bár maga nem volt virtuóz játékos, Haydn kiváló érzékkel ismerte fel egy-egy hangszer sajátosságait. Elég D-dúr csellóversenyére néznünk: a szólista a kettősfogásokkal, oktávokkal, hegedűi magasságokkal és a fogólapon való fel-le szaladgálással kiaknázza a hangszerben rejlő lehetőségeket. A műre leginkább a ráérősség szót használhatnánk: Haydn szokatlanul, de jólesően sok teret és időt enged a nyitótétel témáinak, a lassú tétel álmodozásának vagy épp az egyszerre pasztorális és virtuóz finálé kibontásának.
Haydn szimfóniáinak túlnyomó többségébe belecsempészett valamilyen zenei csattanót. A C-dúr mű esetében ez egy formai trükk: a kétrészes finálé mind a két szakasza egy-egy miniatűr szonátaforma. Persze ez csak az avatott füleknek nyújt külön örömöt, a szerző leginkább saját magát szórakoztatta vele. De éppígy kiemelhetjük a trombitát és hegedűt főszerepbe helyező menüett gáláns stílusát, a lassú tétel mozarti kifejező erejét vagy a nyitótétel rézfúvósok által erősített fényes csillogását is.
Mozart igencsak elfoglalt volt Bécsben, amikor levelet kapott apjától: a Haffner család egyik tagja nemesi oklevelet kap, és mivel kedvelték Mozart hat évvel korábbi esküvői szerenádját, ezúttal is az ő zenéjére szeretnének ünnepelni. Az újabb szerenádot Mozart fél évvel később némi átdolgozás és pár tétel elhagyása után szimfóniaként hasznosította újra. A drámát teljesen nélkülöző nyitótétel, a könnyed andante, a fanfárszerű menüett és a „lehető leggyorsabb” játékot igénylő finálé le sem tagadhatná, hogy szerenád volt valaha.
Szólj hozzá!