Kelemen Barnabás és a Zeneakadémia Vonószenekara - A zenekar mesterei

Mozart: D-dúr divertimento, K. 136
Bartók: Divertimento, BB 118
SZÜNET

Mendelssohn: d-moll hegedűverseny
Weiner: 1. divertimento, op. 20

Kelemen Barnabás (hegedű)
A Zeneakadémia Vonószenekara

A divertimento olaszul mulatságot, szórakozást jelent. Zeneművészeti szakszóként a 17-18. század fordulóján kezdték el használni korabeli szórakoztatózenei gyűjtemények címeként. A rendszerint nagyobb kamaraegyüttesre vagy kiszenekarra írt művek tételeinek száma és formája nem volt szigorú szabályokhoz kötve. A műfaj virágkorát a bécsi klasszicizmus idején élte, amikor a társasélet nélkülözhetetlen kelléke lett. Ennek ellenére a mozarti divertimentók lassabb tételeiben már megjelennek személyesebb, líraibb hangvételű részek is. Maga a műfaj a 19. század elején fokozatosan kiment a divatból, de az elnevezés napjainkig fennmaradt. A cím Bartóknál bizonyára a két szélső tétel hangulatára (életművében alig találunk ennyire gondtalan zenét), Weiner esetében pedig a felhasznált alapanyagra (régi magyar táncok) utal.