Veszprém 2016. Jul. 15. (21:00)

Lisa Stansfield


Lisa Stansfield
VeszprémFest 2016 (Veszprém Vár)

A 80-as évek végén és a 90-es években Lisa Stansfieldet a világ egyik legnépszerűbb popsztárjaként tartották számon. Érzelmes, magával ragadó hangjának és kortalan popdalainak köszönhetően a slágerlisták élére jutott az Atlanti-óceán mindkét partján, énekelt George Michaellel és a Queennel, többször nyert Brit és Ivor Novello-díjat.

Lisa albumai – több mint 15 millió eladott példánnyal és legalább 20 vezető slágerrel – igazi nemzetközi sikert arattak.

Lisa a 2000 utáni első évtizedben a popzenéről a színészetre helyezte át a hangsúlyt. Olyan szerepekben tűnik fel többek között, mint Ruth Williams a John Maybury rendezte The Edge Of Love (A szerelem határai) című filmben, játszik a Miss Marple – Az Alibi című krimi, dráma sorozatban és aGoldplated című TV sorozatban, színpadon pedig a Vagina monológok című darabban debütált. Legutóbb Elaine Constantine filmjében, a 2014-es Northern Soulban vállalt szerepet.

Eközben Lisa nem fordított teljesen hátat a zenei életnek sem: 2004-ben megjelentette hatodik stúdióalbumát The Moment címmel. Legnagyobb slágereinek gyűjteménye, a Biography 3. helyre került a listákon és platinalemezzé vált. Az énekesnő jazz iránti szeretetét a Ronnie Scott Jazz Clubban rögzített DVD anyag mutatja be.

2013-ban Lisa teljes erővel ismét a zene felé fordult, két turnéval szerte az Egyesült Királyságban és Európában. Legutóbbi, hetedik albuma 2014 februárjában jelent meg Seven címmel, melynek létrejöttét az énekesnő soul iránti rajongása inspirálta, és amely egyben egy óda ahhoz a 10 évhez, amelyet klubokban töltött énekléssel.

Veszprémbe leghíresebb slágereit hozza el. 

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


Szerdán nyílik Tarján Zsófi kiállítása a Dantéban

Szerdán nyílik Tarján Zsófi kiállítása a Dantéban

Az esemény szerint a témák: popszakma, megáll az idő, repülés. A képeket meg lehet vásárolni és egy hónapig meg tudjátok nézni a helyszínen...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Először koncertezik Magyarországon a Take That

Európai turnéjuk alkalmával a This Life című, novemberben megjelenő vadiúj albumukat a magyar közönségnek is bemutatják. A jelenleg trió felállásban tevékenykedő együttes – Anglia egyik legnépszerűbb fiúcsapata – több mint harmincéves pályafutása során először jön hozzánk, 2024. július 3-án friss lendülettel veszik be...

Ska Jam a Kobuciban – Ladánybene 27 lemezbemutatóval

A zenekar korai, ska korszakának ikonikus dalait még sosem rögzítették profi körülmények között, eljött ennek is az ideje: Menekülés címmel megjelent a Ladánybene 27 albuma. Május 9-én a Kobuci Kertben közel négy évtized után – több korabeli zenésztárs közreműködésével – élőben is újra hallhatók lesznek az egykori...

Bor, mámor, Kovacs – Jazzy fesztivál májusban

A felsorolás végződhetne úgy is, hogy MATT BIANCO vagy IZO FITZROY, de, bocs, nekünk a 2016-os szigetes fellépése óta KOVACS az isten(nő) :)
Új koncertek
Alpárfeszt
Alpárfeszt
Kiskunfélegyháza 
Majestic Sounds...
Majestic Sounds...
Majestic Sounds...
Majestic Sounds...
Majestic Sounds...
Majestic Sounds...
Majestic Sounds...