Budapest 2022. Apr. 03. (11:00)

Mozart-nap 1.: B-dúr fagottverseny / áriák / g-moll szimfónia (Concerto Budapest & Rost Andrea)


Mozart-nap 1.: B-dúr fagottverseny / áriák / g-moll szimfónia (Concerto Budapest & Rost Andrea)

Szimfónia és zongoranégyes, áriák és versenyművek, vonósnégyesek és szonáták sora, sőt még a befejezetlenségében is karcolhatatlanul tökéletes c-moll mise is megszólal majd az egymást követő koncertek programján.

MOZART NAP

„Örök derű, csapongó szenvedély, / királyi nyugalom: Mozart beszél” – írta egy szabadkai hangverseny elé szánt verses prológjában a fiatal Kosztolányi Dezső, s akár ez vezethetné be a Concerto Budapest 2018 óta immár hagyományossá vált Mozart-nap idei koncertsorozatát is. Megunhatatlan kedvencünk szól majd hozzánk délelőtt, délután és este április első vasárnapján: a Zeneakadémia nagytermében, a Solti Teremben és a Kupolateremben egyaránt.

„A Mozart-nap célja »csak« az, hogy boldogok legyünk ettől a csodálatos, kimeríthetetlen zenei forrástól” – fogalmazta meg egy korábbi interjújában a rendezvény egyszerre szerény és mégis a lehető legtöbbet ígérő szándékát Keller András, és e célkitűzés megvalósulását ezúttal is olyan nagyszerű muzsikusok szolgálják majd, mint Jevgenyij Koroljov, Takács-Nagy Gábor, Baráti Kristóf, Vashegyi György, Rost Andrea, vagy épp a tematikus nap gyermekmatinéjára idén is „varázsórát” ígérő Simon Izabella.

11:00 Nagyterem - Nyitókoncert

Mozart: B-dúr fagottverseny K.191
Mozart: „Voi che sapete…” - Cherubino áriája a Figaro házasságából
Mozart: „Crudele! Ah no mio bene!” – Donna Anna áriája a Don Giovanniból
Mozart: g-moll szimfónia K. 183

Közreműködik: Mohai Bálint fagott, Rost Andrea szoprán
Concerto Budapest
Vezényel: Takács-Nagy Gábor

Mozartnak túlzás nélkül minden muzsikus örök lekötelezettje, így többek között és kiváltképp a fagottosok is, hiszen neki köszönhetik a fafúvós hangszerükre komponált legnépszerűbb versenyművet. A tizennyolc esztendős zseni által 1774 kora nyarán befejezett B-dúr fagottverseny szólistája ezúttal a Concerto Budapest szólamvezetője, az immáron versenysikerek és fesztiválfellépések egész sorát maga mögött tudó Mohai Bálint lesz. A versenymű második tétele félreismerhetetlenül megelőlegezi a kerek évtizeddel később keletkezett Figaro házassága egyik melódiáját: a Grófnét bemutató, „Porgi, Amor” kezdetű áriából. A nyitókoncert programja is a Figaro házassága részletével folytatódik, csak éppen Cherubino szólamának gyöngyszemével, a színpadon a Grófnénak és Susannának előadott, tehát már az opera cselekményén belül is mintegy attrakcióként felhangzó "Voi che sapete" megszólaltatásával. A Kossuth- és Prima Primissima-díjas Rost Andrea az apródi nadrágszerephez tartozó, kamaszhevületű önvallomás nyomában azután egy egészen más hangvételű áriát készül elénekelni: a vőlegényét türelemre intő és a kegyetlenség vádját elutasító Donna Anna felindult magándalát a Don Giovanni második felvonásából. A koncert utolsó szakaszában az alig néhány hónapja ugyancsak Prima Primissima-díjjal elismert Takács-Nagy Gábor azt a számozása szerint 25. g-moll szimfóniát vezényli majd, amely csakis az azonos hangnemű 40. szimfóniától való könnyebb megkülönböztetés miatt viseli a „kis” melléknevet: hiszen mindkét kompozíció rendkívüli közkedveltségnek és kultikus tiszteletnek örvend. Az 1773 októberében, tizenhét esztendősen megkomponált „kis” g-moll szimfónia esetében ezt a tényt érzékletesen bizonyítja, hogy Miloš Forman filmje, az Amadeus nyitóperceiben, a főcím alatt e mű első tételének részletét hallani.

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


Macy Gray… Honnan ismerős ez a név?

Macy Gray… Honnan ismerős ez a név?

Lehet, hogy elsőre nem ugrik be az arca, sőt még a neve sem. Aztán megszólal: néhány másodperc az I Try-ból, és hirtelen minden a helyére kerül....
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Most akkor ez koncert vagy irodalmi est?

A kortárs spoken word nemzetközileg is elismert brit-nigériai előadója 2026. október 9-én először ad koncertet Magyarországon. A Turbina Kulturális Központban Ludvig Parmenttel közös produkciója érkezik Budapestre, amely a kimondott szót és az elektronikus zenét kapcsolja össze.

Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül? (koncertbeszámoló)

Ezt a kérdést már egyszer feltettük, mégpedig 2024-ben, amikor a Sex Pistols alapító tagjai (kivéve Lyndon) összeálltak, hogy egy londoni koncerthelyszín túlélésére szervezett pénzgyűjtő koncerten részt vegyenek. Két jó dolog is származott ebből, egyrészt a Bush Hall megmenekült és köszöni szépen, azóta is jól van,...
Új koncertek