Francia műsorral tér vissza a BFZ karmesteri pulpitusára a francia dirigens, Louis Langrée: a 19-20. század fordulójának két kiemelkedő szerzője, Ravel és Saint-Saëns művei szólalnak meg a koncerten.
A New York-i Mostly Mozart Festival és a Cincinnati Szimfonikus Zenekar zeneigazgatója zongoradarabból lett zenekari szvitet és orgonát is tartalmazó szimfóniát vezényel, a kettő között pedig a 20. század egyik legjelentősebb zongoraversenyét. Utóbbiban honfitársa, Jean-Efflam Bavouzet hallható majd, aki Bartók és Mozart versenyművét is játszotta már a Fesztiválzenekarral, és akiről ekképp írt a Financial Times: „Eléri, hogy a zenét a felfedezés örömével hallgassuk: heuréka, minden bizonnyal erre gondolt a szerző!”
Az Apacsok névre hallgató, művészekből álló baráti kör gyakran Ida és Cipa Godebski otthonában tartotta ülését. Ravelnek kiváló érzéke volt a gyerekekhez, és elvarázsolt figuraként szeretett is kiszakadni a felnőtt közösségből, így néha beszökött a család gyermekei, a kis Jean és Mimie szobájába, ahol mesélt a két testvérnek. A mesék nem sokkal később négykezes zongoradarab írására inspirálták, amelyből balettzene és zenekari szvit is készült. A Lúdanyó meséiben lassú spanyol tánc, Csipkerózsika pavane-ja nyitja a sort, amelyet Hüvelyk Matyi, majd Csúnyácska, a pagodák császárnőjének pentaton dallama követ. A szépség és a szörnyeteg párbeszéde lassú keringőként jelenik meg, a Tündérkert egyetlen nagy fokozásból áll.
Paul Wittgenstein, az osztrák zongorista az első világháborúban elvesztette jobb karját, ennek ellenére nem mondott le hivatásáról. Balkezes darabokat rendelt a kor nagy szerzőitől, így Raveltől is. Az 1931-re elkészült műben Wittgenstein több részt önkényesen átírt, és bár utóbb hajlandó volt Ravel kottája szerint játszani, a két művész kapcsolata életre szólóan kihűlt. A balkezes, de kétkezesnek hangzó zongoraverseny egyetlen több szakaszra tagolható tételből áll, tele van jazzes elemekkel, mégis inkább komorság és tragikus felhang jellemzi.
A szünet után Saint-Saëns utolsó szimfóniája szólal meg. „Ezzel mindent megadtam, amit adni tudtam. Amit tettem, azt nem tudnám újra elérni” – írta a szerző a mű 1886-os londoni bemutatója után. Ekkoriban karmesterként, zongoristaként és zeneszerzőként is népszerű volt Angliában. A Londoni Filharmóniai Társaság kérte fel a szimfónia megírására, amelyhez a Beethoven és Brahms által ikonikussá tett c-moll hangnemet választotta, jóllehet a mű hatalmas C-dúr akkordokkal végződik. Saint-Saëns a Liszttől és Berlioztól ismert tématranszformáció eszközéhez nyúlt, vagyis a kéttételes (négyrészes) művön különböző alakokban vezette végig a Dies irae dallamára emlékeztető mottót. A zongorával és orgonával kiegészített szimfóniát Liszt Ferenc emlékének ajánlotta.
Maurice Ravel: Ma mère l'Oye (Lúdanyó meséi) – zenekari szvit;
D-dúr zongoraverseny bal kézre
Camille Saint-Saëns: 3. (c-moll, „Orgona”) szimfónia, Op. 78
Jean-Efflam Bavouzet (zongora)
vezényel: Louis Langrée
A koncert időtartama 150 perc
Szólj hozzá!