Mamma Mia!
Budapest 2022. Nov. 27. (19:00)

NOX - A Főnix legendája


NOX - A Főnix legendája

Gigakoncerten éled újjá a NOX!

 

A 2000-es évek egyik legsikeresebb hazai produkciója, a NOX - 13 év csend után - november 27-én, a Papp László Budapest Sportarénában egy hatalmas koncerttel lép újra a közönség elé és ünnepli meg alakulásának 20. évfordulóját. A legendás zenekar 2009-ben, a csúcson fejezte be a közös zenélést, búcsúkoncert nélkül, most azonban itt az alkalom, hogy ismét együtt énekeljük a NOX legnagyobb slágereit, a látványában is lenyűgözőnek ígérkező koncerten.

A NOX fennállása alatt, szinte nem volt olyan díj, vagy rangos elismerés, amit ne zsebelt volna be a csapat. A „Bűvölet” című lemezükkel elnyerték az év hazai albuma díjat, a „Ragyogás” lemez Fonogram-díjas lett, elnyerték a nemzetközi Perzsa Arany Oroszlán díjat és több ízben is megválasztották őket az év zenekarának, de 1. helyezést értek el a Dalnokok Ligájában is. Nyolc lemezükből az összes aranylemez lett, ebből hat platina, 3 pedig dupla platina, a 2005-ös Eurovíziós Dalfesztiválról pedig a 12. helyezéssel tértek haza. Szinte nem volt olyan rádió vagy zenetévé sem, ahol ne találkoztunk volna a NOX különleges hangzásvilágú dalaival, melyekkel valami ősi energiára, érzésre tapintottak rá, átitatva a magyar népzene sokszínűségével és váltak pillanatok alatt az ország kedvenceivé.

A 2005-ös „Ragyogás” című album és turné után a formáció megállíthatatlannak tűnt. Teltházas aréna koncertek szegélyezték útjukat hazánkban és határon túl is. A Százszor ölelj még, a Forogj, világ, a Túl a Varázshegyen, vagy a Szeretem dallamai, sokak fejében ott visszhangzik mindmáig. Ezért is okozott mindenkinek szomorú meglepetést, amikor 2009-ben, karrierjük csúcsán a NOX egyik napról a másikra, hirtelen eltűnt a közönség szeme elől, a rajongóknak arra sem volt lehetőségük, hogy egy búcsúkoncerten köszönjenek el kedvenceiktől.

Most azonban, 20 évvel alakulása után - egy koncert erejéig - a formáció feléled. A Főnix Legendája címet viselő koncerten, felcsendül majd az összes NOX klasszikus, sőt, a 2022 őszén megjelenő vadonatúj NOX lemezről is számíthat egy kis ízelítőre a közönség. Természetesen, ahogy a NOX-tól megszokhattuk, ezúttal is egy lenyűgöző show-val készülnek. A csapat mindig is előszeretettel használta az adott kor technikai lehetőségeit a maximális vizuális élmény érdekében, így a táncszínház mellett, ezúttal is a lehető legmodernebb technikai megoldásokra és lenyűgöző látványvilágra készülhet a közönség. A felejthetetlen koreográfiáról, ahogy mindig is, Péter Szabó Szilvia mellett a csapat másik oszlopos tagja Nagy Tamás és aVaridancetársulat gondoskodik majd.

„A legenda színháza, a bűvölet varázsa, a tánc csodája, a szépség bája, a tűz ragyogása: a NOX.” November 27-én, az Arénában. 

 

*Az időpont változtatás jogát fenntartjuk!

*Az előadás az időpontjában hatályban lévő kormányrendeletek, járványügyi szabályok betartásával látogatható.

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


Nem marad Sopron fesztivál nélkül, jön a SopronFest

Nem marad Sopron fesztivál nélkül, jön a SopronFest

A város vezetői a VOLT alapítóival és a soproni kulturális és gasztronómiai élet legfontosabb szereplőivel fogtak össze azért, hogy tavasszal...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Tökéletes hír halloweenra: Budapestre jön Alice Cooper és Johnny Depp bandája

A Hollywood Vampires, „a világ legjobb bárzenekarának” nevezett amerikai szupercsapat 2023. július 18-án a Sportarénában ad koncertet. A formáció ikonikus sztárokból és rocklegendákból áll: Alice Cooper, Johnny Depp, Joe Perry és Tommy Henriksen.

A showcase nem tehetségkutató! A Music Hungary fesztivált rendez a feltörekvő előadóknak

Idén először – de hagyományteremtő szándékkal – a Music Hungary Szövetség feltörekvő előadókat bemutató, ingyenes showcase fesztivált szervez november 17. és 18. között Veszprémben, hogy bemutassa a hazai könnyűzenei színtér legfrissebb arcait.

Krúbi is Music Hungary-díjas lett

Kiosztották az első Music Hungary-díjakat Veszprémben. A díjazottak között van az Anima Sound System-alapító Prieger Zsolt, a Magyar Zene Háza és Krúbi is.

A Glastonburyn búcsúzik el brit rajongóitól Elton John

Elton John legutolsó nagy-britanniai koncertjét a jövő évi Glastonbury zenei fesztiválon fogja tartani - adta hírül pénteken a Guardian.
Új koncertek