Budapest 2022. Apr. 14. (19:00)

Pál apostol – dalok Pál levelei szerint – Húsvéti koncert


Pál apostol – dalok Pál levelei szerint – Húsvéti koncert

Pál Jézus kereszthalála után megtérve lett keresztényüldözőből keresztény apostollá. A Kr.u.-i I. század legeredményesebb térítőjeként írt levelei közül a legfontosabbnak tartott „A rómaiakhoz írt levél”, amely az Újszövetség hatodik könyve, és amelyben Pál apostol elsőként dolgozza ki a keresztény egyház alapjait.

Pál apostol – dalok Pál levelei szerint – Húsvéti koncert

Közreműködők:
Gryllus Dániel
Szirtes Edina Mókus
Ferenczi György és az Első Pesti Rackák

Sumonyi Zoltán megzenésített verseinek ősbemutatója 1991-ben volt, azóta belföldön és külföldön számtalan kiemelt helyszínen megfordult az előadás. 2011-ben a dalsorozat 20 éves jubileuma kapcsán jelent meg a „Pál apostol - Utazás téren, időn és hangokon át” című könyv, melyben Süveges Gergő készített beszélgetéseket többek között Baán Lászlóval, Fabiny Tamással, Gryllus Dániellel, Gryllus Dorkával, Ittzés Jánossal, Jelenits Istvánnal, Korzenszky Richárddal, Köves Slomóval, Pál Ferenccel, Sumonyi Zoltánnal, és persze a muzsikusokkal, Ferenczi Györggyel és az Első Pesti Rackákkal. Az eredeti könyven megszólalók közül nincs már köztünk Cseri Kálmán, Zlinszky János, Jankovics Marcell és Halmos Béla sem. 2021-ben 30. jubileumát ünnepelte volna a produkció, amelynek megtartására a világjárvány miatt nem volt lehetőség, így erre a jeles alkalomra április 14-én a Várkert Bazár rendezvénytermében kerül sor.

Pál apostol üzenete örök. A dalok érvényesek. A könyv aktuális. Az utazás folytatódik - téren, időn és hangokon át: érdemes volt felfrissíteni a hangfelvételt is és a könyvet is. A többszörös évfordulóra jelenik meg a könyv második, bővített kiadása Szirtes Edina Mókus, Ferenczi György és Gryllus Dániel interjújával kiegészítve a Petőfi Irodalmi Ügynökség támogatásával. A könyv mellékleteként jelenik meg a dalok egy újra felvett hanganyaga, ahol már Szirtes Edina Mókus játszik brácsán.

A koncert az átdolgozott könyv és az újonnan rögzített lemez bemutatója is egyben, ahol Fabiny Tamás püspök (aki kőbányai lelkészként 1991-ben is megnyitotta az első koncertet) köszöntőjével és ünnepi gondolataival kezdődik a program. A dalokhoz kapcsolódóan az előadás ideje alatt a Várkert Bazár aulában kiállításra kerülnek Sinkó István festőművész alkotásai, akinek képeit a dalsorozat ihlette.

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


Macy Gray… Honnan ismerős ez a név?

Macy Gray… Honnan ismerős ez a név?

Lehet, hogy elsőre nem ugrik be az arca, sőt még a neve sem. Aztán megszólal: néhány másodperc az I Try-ból, és hirtelen minden a helyére kerül....
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Most akkor ez koncert vagy irodalmi est?

A kortárs spoken word nemzetközileg is elismert brit-nigériai előadója 2026. október 9-én először ad koncertet Magyarországon. A Turbina Kulturális Központban Ludvig Parmenttel közös produkciója érkezik Budapestre, amely a kimondott szót és az elektronikus zenét kapcsolja össze.

Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül? (koncertbeszámoló)

Ezt a kérdést már egyszer feltettük, mégpedig 2024-ben, amikor a Sex Pistols alapító tagjai (kivéve Lyndon) összeálltak, hogy egy londoni koncerthelyszín túlélésére szervezett pénzgyűjtő koncerten részt vegyenek. Két jó dolog is származott ebből, egyrészt a Bush Hall megmenekült és köszöni szépen, azóta is jól van,...
Új koncertek