Az Őrölt Nők Ketrece
Budapest 2024. Mar. 02. (20:00)

POGÁNY INDULÓ


POGÁNY INDULÓ


Ahogy figyeljük a hazai koncertélet alakulását, már egyáltalán nem lepődünk meg azon, ha egyik pillanatról a másikra az ország legnagyobb előadóhelyszínein olyan hazai sztárok jelennek meg, amelyekről keveset vagy egyáltalán nem hallottunk. Közéjük tartozik Szirmai Marcell, azaz a Pogány Induló is, aki ezúttal az ország legnagyobb fedett csarnokának színpadát veszi be 2024 tavaszán.

Vajon miért rajonganak már több tízezren egy olyan srácért, aki csak néhány hónapja lépett be a felnőttkorba? Az egyik ilyen tulajdonsága az őszinteség. Szirmai Marcell, vagyis a Pogány Induló töretlen és egyre nagyobb sikere egyértelműen abban is rejlik, hogy nem játsza meg magát, ő valóban olyan a színpadon, mint a való életben, az általa írt szövegek hűen tükrözik az általa képviselt világot. Generációja érces hangjaként emlegetik, aki a „Megáll az idő” című első albumával visszahozta az „old school” rap dicsőségét a köztudatba, amire a hazai hip-hop szakma hamar fel is kapta a fejét. A Pogány Induló fellépésein gyakran feltűnik Ekhoe is. A két srác ugyanis jó barátként ismeri egymást, és a közösségi médiában „Kupak és Kubak”-ként emlegetett duó több közös dalt is készített már.

Pogány Induló, azaz Szirmai Marci igazi multitalentum, aki hegedűn játszott és szavalóversenyeken is indult, mielőtt a gimnáziumban rappelni kezdett. Egyedi orgánuma és szövegeinek rideg valósága azonnal tömegek figyelmét keltette fel.

A Pogány Induló 2024. március 2-án az MVM Dome-ban egy igazi nagykoncerten mutatja meg mit jelent embernek lenni, mit jelent fiatalnak és szabadnak lenni.

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


A dal, amely kilépett a színházból, és az egész világé lett

A dal, amely kilépett a színházból, és az egész...

2025 októberében, 486 előadás és egy 12 ezer néző előtti arénabúcsú után úgy tűnt, végleg bezár Az Őrült Nők Ketrece. Alföldi Róbert...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Neoton Finálé – exkluzív premier a zenekar tagjaival

Már országszerte elérhető a mozikban a Neoton Finálé koncertfilm, amely az együttes januári, MVM Dome-ban tartott koncertjét örökíti meg. Az exkluzív premierre mi is meghívást kaptunk, így újraélhettük a Finálét – nemcsak a legjobb pillanatokat, hanem még azokat is, amelyeket a koncerten nem láttunk.

Fesztiválbérlet a karácsonyfa alatt – megérkeztek a Művészetek Völgye első fellépői

Novemberben és advent idején megszaporodnak a fesztiválos névsorolvasások: a szervezők ilyenkor már a következő nyarat kínálják, abban bízva, hogy a karácsonyfa alá becsúszik egy-egy fesztiválbérlet is. Ehhez persze nem árt néhány ismerős név, még akkor is, ha a teljes programra hónapokat kell várni.
Új koncertek