Azt mondják, Szirtes Edina Mókus muzsikájáról szólva világzenéről beszélünk. Leginkább azonban olyan alkotóról van szó, aki kezdetektől fogva a műfaji korlátokat feszegeti.
Ízig-vérig komolyzenész, de valóban felfedezhető jó pár olyan zenei jellegzetesség játékában, amely a dalokat folkosabb vagy etnósabb hangulatúvá varázsolja. Ez a környező vagy akár több ezer kilométerre élő népek zenéi – erdélyi, cigány, kelta vagy akár a feketék muzsikája – iránti rajongásából ered. Az eredmény talán azért is eklektikus, mert Mókus, befogadóként, semmilyen jó muzsikának nem tud ellenállni. Edina – a zenén túl – mást is szeretne egyszer majd maga után hagyni: gondolatot. Hogy nem vagyunk egyedül, hogy vannak még álmodozók, hogy merítsünk erőt magunkból (mert mindig van még ott bent elrejtve), hogy fel tudjunk állni, ha elesettnek érezzük magunkat, s hogy a teljes káoszból egy cseppnyi szeretet csodát varázsol. Harmóniát, összetartozást, muzsikát. Néha simogatóan, lágyságosan álmodoztató, néha tányérdobálósan mulatós, vérpezsdítő, asztalra csapós, borzongatós, de mindvégig őszinte, szívet próbáló és szívre vigyázó.
Szólj hozzá!