Budapest 2023. Jun. 09. (19:30)

Sztárestek zongorával: Ferruccio Furlanetto


Sztárestek zongorával: Ferruccio Furlanetto

Dal- és áriaest két részben, magyar és angol felirattal

Ezt a formátumot az élet kényszerítette ki. Az Ybl palota mérete szerint a közepes nagyságú operaházak egyike, ám szépségben az első, amit azzal fokozunk, hogy gyönyörűen meg is világítjuk. Pódiumán, pontosabban zenekari árkának fedelén a szólóénekes szinte a közönségtől körbevéve állhat, vadonatúj Steinway zongoránkkal együtt pedig – nyilván hangszeres partnere közreműködésével – oly emlékezetes estet adhat, amelybe a dalirodalom számára legfontosabb opusait éppúgy befűzheti, mint a szünet utáni blokkba az ezúttal igen érzékenyen előadott operaáriákat.
Ferruccio Furlanetto egészen biztosan a legrégebben leghíresebb basszistája az operavilágnak. Elnyűhetetlen állóképesség, tekintélyt parancsoló hang, masszív technika és a szerepek intelligens, mély interpretációja jellemzi. Az OPERA muzsikusaival néhány éve felvett Don Giovanni- és Anyegin-lemezek után most megint dal- és áriaestre érkezik hozzánk, hogy 2019-es Erkel színházi sikerét legalábbis megújrázza – immár 50 éves pályafutásának előestéjén.

Közreműködik: Ferruccio Furlanetto
Zongorán közreműködik: Natalia Sidorenko

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


Meghalt Angry Anderson – a Rose Tattoo nélkül a Guns N' Roses is másképp szólt volna

Meghalt Angry Anderson – a Rose Tattoo nélkül a Guns...

Hetvenkilenc éves korában meghalt Gary „Angry” Anderson, az ausztrál Rose Tattoo énekese. A zenész a zenekar ötvenéves jubileumi európai...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

ParkLab: nem tehetségkutató, hanem komplett zenei hátország

Egy zenekarnak ma elvileg könnyebb elindulnia, mint valaha. Csakhogy ez a könnyebb indulás nem jelent könnyebb érvényesülést is. A Budapest Park tehetségtámogató programja, a ParkLab most újabb elemekkel bővül – stúdióidőt, videoklip-támogatást és professzionális live sessiont is kínál. A különálló lehetőségekből pedig...

Baricco és a zene újra meg újra egymásra talál

A világhírű olasz író Mr Gwyn című regénye most a POKET zsebkönyvsorozatában jelent meg, a Fesztivál Akadémia Budapest és a POKET együttműködésében.
Új koncertek