Budapest 2018. Sep. 25. (20:00)

Take the MOL Train | Christian Muthspiel & Steve Swallow: Simple Songs (A/USA)


Take the MOL Train | Christian Muthspiel & Steve Swallow: Simple Songs (A/USA)

„A Simple Songs albumon Muthspiel és Swallow lenyűgözően demonstrálja mindazt a szépséget és tökélyt, amit a duó művészete nyújthat.”
DOWNBEAT MAGAZINE

„A líraiság igazi csodája!”
LONDON JAZZ NEWS

„Néhány évvel ezelőtt egy olyan projektbe vágtam bele, amit soha nem reméltem volna, azt pedig végképp nem, hogy azzal valaha is színpadra kerülhessek.

Az egész egyfajta önterápiás kezelésként indult: egy hirtelen és súlyos halláscsökkenést követően, hónapokig tartó belsőfül-károsodás és rettenetes fülzúgás után újra meg kellett tanítani magam zenei értelemben hallani: hangmagasságot, ütemet, harmóniát, hangszínt stb. A saját magam előírta több hónapnyi csendkúra – az egyetlen állapot, amit el tudtam viselni, s amelyet elsősorban gyakori és hosszú hegyi túrák során sikerült elérnem – után kezdtem csak óvatosan hozzá, hogy közeledni merjek a zenéhez, és hogy lassan ismét elkezdhessek megbízni hallásomban, a kezdetben még csak tétovázva folytatott hangszeres játék és komponálás révén. Az eredmény – bármilyen cél vagy íráskényszer nélkül – egy maroknyi, elsősorban harmonikus dal lett: tiszta formák, egyszerű váltásokkal és dallamokkal, valamennyi szigorúan csak egy kicsiny építőelemből kiindulva. Más szavakkal: SIMPLE SONGS, azaz EGYSZERŰ DALOK.
Néhány ilyen dalt aztán elküldtem Steve Swallow-nak, akivel – Matthieu Michel és Franck Tortiller társaságában – korábban már nagy örömmel játszottam együtt saját kvartettemben. Az ő reakciója volt az, ami megmentett, reményt és motivációt adott: arra ösztönözött ugyanis, hogy bővítsem ezeket a dalokat teljes ciklussá, majd pedig vegyük fel őket duóban, s csináljunk belőlük egy lemezt.
Azon események fényében, melyek végül ehhez a projekthez vezettek, aligha túlzás azt állítanom, hogy duópartneremmel, inspiráló mesteremmel és bölcs barátommal, Steve-el ismét közösen állni egy színpadon, az élet különleges ajándéka számomra.” Christian Muthspiel

Közreműködik:

Christian Muthspiel - harsona, zongora, e-zongora
Steve Swallow - basszusgitár

 

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


Szerdán nyílik Tarján Zsófi kiállítása a Dantéban

Szerdán nyílik Tarján Zsófi kiállítása a Dantéban

Az esemény szerint a témák: popszakma, megáll az idő, repülés. A képeket meg lehet vásárolni és egy hónapig meg tudjátok nézni a helyszínen...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Először koncertezik Magyarországon a Take That

Európai turnéjuk alkalmával a This Life című, novemberben megjelenő vadiúj albumukat a magyar közönségnek is bemutatják. A jelenleg trió felállásban tevékenykedő együttes – Anglia egyik legnépszerűbb fiúcsapata – több mint harmincéves pályafutása során először jön hozzánk, 2024. július 3-án friss lendülettel veszik be...

Ska Jam a Kobuciban – Ladánybene 27 lemezbemutatóval

A zenekar korai, ska korszakának ikonikus dalait még sosem rögzítették profi körülmények között, eljött ennek is az ideje: Menekülés címmel megjelent a Ladánybene 27 albuma. Május 9-én a Kobuci Kertben közel négy évtized után – több korabeli zenésztárs közreműködésével – élőben is újra hallhatók lesznek az egykori...

Bor, mámor, Kovacs – Jazzy fesztivál májusban

A felsorolás végződhetne úgy is, hogy MATT BIANCO vagy IZO FITZROY, de, bocs, nekünk a 2016-os szigetes fellépése óta KOVACS az isten(nő) :)
Új koncertek
Alpárfeszt
Alpárfeszt
Kiskunfélegyháza 
Majestic Sounds...
Majestic Sounds...
Majestic Sounds...
Majestic Sounds...
Majestic Sounds...
Majestic Sounds...
Majestic Sounds...