Az Őrölt Nők Ketrece
Budapest 2025. Jun. 13. (20:00)

Zenei utazás az Orient Expresszel // ISON


Zenei utazás az Orient Expresszel // ISON

Karasszon Eszter (cselló), Mali Emese (zongora) és Méhes Csaba (pantomim) összművészeti előadása az ISON-ban.

Luxusvonatként indult, ma már csak nosztalgiajáratként, részleges útvonalon közlekedik az Orient Expressz, amely a 19. század hatalmi törekvéseivel és gazdasági érdekeivel párhuzamosan fejlődött ki, majd csillaga a 20. század történelmi viharaival együtt áldozott le. Bár ma is csak keveseknek adatik meg, hogy felüljenek az eredetileg Nyugat- és Kelet-Európát összekötő legendás vasútra, a zene erején keresztül mégis részesülhetünk a 19. és 20. század egyik legkalandosabb úti élményében. 

Az egykori Orient Expressz főbb állomásait egy-egy zenemű idézi meg ezen a koncerten.

A műsor csaknem fél évszázadot fog át az 1880-as évektől az 1920-as évekig, amely nemcsak az Orient Expressz fénykorát fedi le, hanem egyúttal a zenetörténet egyik legfelforgatóbb időszakával is egybeesik. 

A koncertre kiválasztott zeneszerzők ráadásul a korabeli kulturális élet aktív résztvevői voltak, darabjaik utólag szimbolikus jelentőségűvé váltak. Párizs levegőjét Debussy, Münchenét Richard Strauss, Bécsét Webern, Budapestét Kodály, Bukarestét Enescu, Londonét Vaughan Williams, Velencéét Puccini zenéjén keresztül szívhatjuk be, eközben pedig betekintést nyerhetünk a zeneszerzés különféle párhuzamosan élő, sőt kölcsönhatásba lépő irányzataiba is.

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


Tarr Bélával tarolt Beton.Hofi

Tarr Bélával tarolt Beton.Hofi

Tíz év alatt több mint hatezer videoklip fordult meg a Magyar Klipszemlén, amely mára a hazai könnyűzenei és filmes szakma fontos...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

The Sisters of Mercy: a zenekar, amit nem látni kell, hanem érezni...

Füstből nem volt hiány, Andrew Eldritch hangjából annál inkább, a közönség mégis láthatóan remekül szórakozott a The Sisters of Mercy október 28-i, telt házas budapesti koncertjén. A Dürer Kertben egy különös zenei jelenséggel találkozhattunk: egy zenekarral, amely 36 éve nem adott ki stúdióalbumot, mégis képes arra, hogy...

John Bush Budapestre hozza a kilencvenes éveket

Az Anthrax történetében kevés olyan fordulat volt, amely annyira megosztotta a rajongókat, mint Joey Belladonna távozása és John Bush érkezése a kilencvenes évek elején. Az új énekessel a thrash metal egyik meghatározó zenekara más irányba indult, és bár nem mindenki követte őket örömmel, az akkor született albumok mára...
Új koncertek