Budapest 2024. Apr. 18. (20:00)

Zságer Balázs, Abul Mogard (IT), swanasa: Aqua Obscure - album premier


Zságer Balázs, Abul Mogard (IT), swanasa: Aqua Obscure - album premier

English friendly

Abul Mogard

Guido Zen által 2010-ben életre keltett fiktív személyiség: egy nyugdíjazott szerb fémipari munkás, aki zenéjével kapcsolódik egykori munkahelyének környezeti hangjaihoz.

"Abul Mogard  idős korában fedezte fel a zenét. Belgrádban született, és életének nagy részét egy szerbiai gyárban töltötte. Nyugdíjba vonulása után rádöbbent, hogy megszokott környezete minden zaja, zöreje, amit munkaévei alatt hallgatott, eltűnt. Bár nem volt képzett zenész felfedezte, hogy az elektronikus zenei eszközök használata lehetővé teszi újraalkotni ezt az ipari hangzást. Ezek az eszközök hasonló hangokat tudnak előállítani, mint amikre emlékezett. Szintetizátorokkal és más eszközökkel kezdett dolgozni, melyek közül néhányat az elmúlt évek során maga épített."

Zságer Balázs – Aqua Obscura

"Figyeltem a tavat, a szemem előtt száradt ki.
A vizet tűz emésztette fel, és bennem meghalt valami.
Figyeltem a tavat, olvadó ezüst töltötte ki.
A tüzet víz öntötte el, és bennem feléledt valami."  

Zságer Balázs első szólólemezének tematikája a vízről szóló meséken és rituálékon alapul. Az élet forrása, a víz központi szerepet játszik számos legendában és mítoszban. Az Aqua Obscura kompozicióit az ősi magyar folklór, valamint az északi és pogány mitológia ihlette.  A szerző mitikus lények, okkult rituálék és túlvilági jelenségek sgítségével vezeti a hallgatót ködös erdei tavakon és a hetedhét-tengeren túl. Az album egy számában Takács Dorina (Дeva) is közreműködik és a koncerten is vendégszerepel.

Zságer több mint húsz éve a hazai elektronikus zenei színtér vezető egyénisége.  Számos zenei projekt, album és filmzene fűzödik a nevéhez. A szakmai elismerések mellett igazi erénye a folyamatos megújulás, változni tudás. A Žagar tagjaként eltöltött 20 év után elindította saját szólóprojektjét, amellyel inkább az ambient és a kisérletező kedvű elektronikus zenék felé kalandozik. Az immár két éve tartó Transcendent Waves eseménysorozat házigazdájaként nagy szerepe van a hazai ambient-színtér felélesztésében. Élő fellépésein többnyire álom- és meseszerű hangzásvilágot alkot, szintetizátor textúrákkal és lassan változó folyamatokkal. Kompozíciói gyakran éppoly erőteljesek mint organikusak és gyengédek, miközben igyekszik folyamatos hipnotikus flow-érzetben tartani hallgatóit.

Zságer Balázs – elektronika
Takács Dorina (Дeva) - ének
Karczis Gábor - visual
Katona Kati - visual
Zságer-Mészáros Szandra - visual
idézet: Balla Ágnes - Tűzben éledő víz

swanasa

Hangművész és kísérleti zenei előadó, a Pécsi Tudományegyetem Elektronikus Zene és Médiaművészet szakán végzett. Az első száma a Dióbél DIY lemezkiadónál jelent meg, majd 2020-ban egyik nyertese volt a Telekom Electronic Beats tehetségkutatónak XPERI kategóriában. Egy szerzeménye felkerült az EXILES 'Sirens' című válogatására, és olyan neves nemzetközi fesztiválokon is fellépett már, mint a Blue Noise, az Intonal és a hazai Ultra Hang, vagy éppen OZORA fesztivál. Swanasa a mindennapjaiban a betegápolás, a programszervezés és a hangművészet háromszögében egyensúlyoz. Zenéjében is fellelhető egyfajta jól szervezett gondoskodás, ahogyan gondosan új utakat alakít ki az 'audio jólét' érdekében.

Első 4 számos debütáló EP-je 2023 májusában jelent meg, melyről az egyik szerzeménye Abul Mogard Rinse FM-es mixében landolt.

 

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


Városszerte szétszórt felfedezés: visszatér a Tavaszi fesztivál!

Városszerte szétszórt felfedezés: visszatér a...

Egy év kényszerszünet után nemcsak visszatér, hanem új fókuszt is kap a Budapesti Tavaszi Fesztivál: a 45. kiadás nem egyszerűen programokat...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A Barba Negrában is tarol a latin pop: Alvaro Soler begurul Budapestre

Van valami furcsa állandóság abban, hogy a latin pop időről időre „új hullámként” tér vissza – miközben valójában sosem tűnik el: a 2020-as évek közepén megint ott tartunk, hogy ez a világzenei gyökerekből táplálkozó, mégis globálisan működő műfaj a mainstream egyik legstabilabb pillére lett.

Nem mindenkinek tetszett, amikor a Duran Duran köszönetet mondott

Egy feldolgozáslemez mindig rizikós vállalás, de a Duran Duran esetében ennek különösen nagy volt a tétje, mert a zenekar csak néhány évvel korábban tért vissza a csúcs közelébe. 1995-ben viszont mások dalaihoz nyúltak, ráadásul nem egy jól körülhatárolható korszakból, hanem egymástól teljesen távoli zenei világokból.
Új koncertek