Duplán és ismét tabukat döntöget a Junkies

A Junkies 1999-ben megjelent – azóta kultikussá érett – Tabu című negyedik albumának a 25 éves jubileuma alkalmából érkezik az újrakiadás dupla CD, valamint vinyl formátumokban – az előrendelés a Szerelmes vagyok című dal (újrafelvett változatának) bemutatásával indult.

Valentin-napi utóajándék a Junkiestól
Fotó: Zorall/Junkies

Frontembert keres a Zorall – két szakítás egy hétvégén

Úgy tűnik, nemcsak a párokat, hanem a zenekarokat is megviselte a karantén: Szendrey Zsolt (Szasza) a Zorallból lépett ki, Riki Church pedig nem lép fel többet a Junkies-zal. Mindkét zenekar a FB-on közölte a nagyérdeművel a hírt.
 
Fotó: Junkies (FB)

Elhunyt a Junkies volt gitárosa

A Hammerworld közölte a szomorú hírt, hogy váratlanul elhunyt a Junkies volt gitárosa, előtte a Mad Dolls, utána a Lucy zenekar énekes-gitárosa, Sajti Levente.
 
 
Egyre több hazai zenekarral utazhattok együtt vidéki koncertekre

Egyre több hazai zenekarral utazhattok együtt vidéki koncertekre

Közel két hónapja indult útjára az első Osztálykirándulós csapat, és a siker láttán máris beindult a szervezkedés a következő turnus megvalósítására. A cél a hazai bandák közönségének megmozgatása, ami jelenti egyben az utazást az adott zenekar koncertjére, a meet & greet...
 
Amerikában, a legendás Whisky a Go Go-ban lép fel a Tankcsapda, a Junkies és a Rómeó vérzik

Amerikában, a legendás Whisky a Go Go-ban lép fel a Tankcsapda, a Junkies és a Rómeó vérzik

A negyedszázados jubileumot ünneplő Junkies játszik Amerikában az idén 30 éves Tankcsapda előtt. A két banda október 4-én San Franciscóban, október 5-én pedig Los Angelesben, a legendás Whisky a Go Go-ban lép fel, ahol a debreceni zenekar a hivatalos születésnapi koncertjét tartja –...
 
VISZLÁT IVÁN – újranyomták az Aurora első két lemezét

VISZLÁT IVÁN – újranyomták az Aurora első két lemezét

A legendás győri punk rock banda első két, jó ideje beszerezhetetlen anyagának újrakiadása a 30 éves jubileum alkalmából exkluzív, dupla digipak csomagolásban került a boltok polcára.
 
Szekeres-Barbaró maraton a Hunniában

Szekeres-Barbaró maraton a Hunniában

December 28-án négyórás koncertet ad Szekeres András és Barbaró Attila Hunniában.
 
 
Viszlát, Gödör, helló NyolcTíz!

Viszlát, Gödör, helló NyolcTíz!

Tavasszal egy minifesztivál keretében elbúcsúztattuk a legendás Gödör Klubot. Az Erzsébet térről követtük őket a Király utcába, aztán egy darabig nem tudtuk, mi lesz a jövő. Most megnéztük!
 
Legendák és a jelenkor kedvenceinek találkozása a RockBalatonon, ahol csak élő zenét hallhatsz!

Legendák és a jelenkor kedvenceinek találkozása a RockBalatonon, ahol csak élő zenét hallhatsz!

Augusztus 9-12 között ismét nagyágyúk koncerteznek Fonyódon, a már hagyományos, minden évben nagysikerű RockBalaton keretében. A fesztiválon csak és kizárólag élő zene van, tátogás nincs.
 
Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek