Lejárt a Balaton Sound szerződése – kongatják a vészharangot a fesztivál felett

2024/07/11  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu

Ma reggelre minden lap nyitóhírei között szerepelt, hogy nem lesz többé Balaton Sound. Hol kérdőjellel, hol felkiáltójellel. Nem ez az első alkalom, hogy meginog a fesztivál léte Zamárdiban.

Fotó: MTI

Nagyjából mindenki a SONLINE.hu értesülésére hivatkozik, amelyben ez olvasható:

"Lejárt a szerződésünk a szervezőkkel. Abban 2024-ig volt lehetőségük megtartani a Balaton Soundot, tehát ilyen értelemben ez volt az utolsó fesztivál, amit megrendezhettek itt – mondta megkeresésünkre Csákovics Gyula, Zamárdi polgármestere."

A hangsúly az ilyen értelemben-en van. Mert egyrészt, önkormányzati választások voltak, így az újabb szerződésről az újonnan felállt testületnek kell majd tárgyalnia, ez az ismert okokból október után lehetséges. Mivel az előbb megszólaló, amúgy független polgármester toronymagasan nyert, a hivatalában marad, a képviselőtestület pedig szintén függetlenekből áll, tehát a megszokott magyari jóstehetséget a pártállások alapján elővenni nem lehet.

Másrészt ez már egyszer megtörtént.

2021-ben ezt írtuk:

"Már 2019 óta terítéken van Zamárdiban a fesztiválok kérdése. Akkor ezt olvastuk:

"A Balaton Sound JÚNIUSBAN kerüljön megrendezésre. A B.my Lake NE LEGYEN NÁLUNK. JELENTŐSEN EMELNI KELL A BÉRLETI DÍJAT." (Csákovics Gyula  – azóta újraválasztott – polgármester, a teljes cikk itt.)"

Így aztán költözött a STRAND fesztivál és a B My Lake is – ez utóbbit 2022-ben összevonták a Balaton Sounddal.

Idén mégis július elejére csúszott a fesztivál – cserébe a rögzített 150 millió forint felett további 20 millió forintot fizettek a szervezők a városnak, ezt a település – a Sonline szerint – aszfaltozásra költötte. Tök jó.

Ha amúgy valaki nem értené ezt a dátum-problematikát: júniusban még töküresek a balatoni települések, és évről évre kijjebb tolódik a szezonkezdés.

"A mérleg egyik serpenyőjében, ha jól értjük, ott van az ismertség, amit a fesztiválok hoztak, ami nem csak arra jó, hogy a ZAMÁRDI hang- és/vagy betűsor egy külföldi számára is megtelik tartalommal (ld. világhír), de ebből következően újabb embereket is vonz a településre. Ez utóbbi és a fesztiválok is jó sok pénzt hoznak a konyhára.

A másik serpenyőben az van, hogy a nyaralók és a lakosok egy része rühelli az egészet. A helybéliek másik része viszont személy szerint is profitál a fesztiválokból, legyenek szállásadók vagy más szolgáltatók, így ez a réteg nyilván ragaszkodna a dologhoz.

Az önkormányzat úgy próbál egyensúlyozni, hogy mindenkinek adna valamit: maradhat fesztivál, de csak egy, ám ami marad, az se a főszezonban legyen..." – írtuk, még a 2019-es para kapcsán.

A helyzet, úgy tűnik, újra előállt: pihenni vágyók vs. vendéglátók, település vs. fesztivál...

De szerintünk még nincs vége a játszmának, a már említett okonál fogva sem, meg aztán a szervezők is nyilván számot fognak vetni az idei fesztivál összegzése után, hogy mennyire éri meg nekik Zamárdi esetleges további pénzigényének megfelelni, tehát bele tudnak-e menni az esetleges további alkuba.

A Balaton Sound sajtófőnöke, Vető Viktória megkeresésre korábban azt nyilatkozta, hogy fesztivál jövőjével kapcsolatos pletyka hozzájuk is eljutott, de ezzel nem szeretnének foglalkozni, nincs napirenden ez a téma. 

Mindent a maga idejében, bármi megeshet még, de 2024. július 11-én kész tényként tálalni a 2025-ös Sound sorsát szerintünk korai. Meglátjuk. Amúgy szerintünk 4 napot ki lehet bírni, de ezt úgy mondjuk, hogy sosem voltunk állandó lakosok Zamárdiban.

Az mindenestre elég durva lenne, ha jövőre a kolozsvári Untold jönne Zamárdiba. Nem azért, mert bármi bajunk lenne velük, csak akkor kicsúszna az érvelés szőnyege a helyiek alól. De állítólag ez csak pletyka, fogalmunk sincs miért nem pl. a Lollapalooza neve merült fel. Vagy bármi más fesztiválé.

A biztos az, hogy a 2024-es Sound 100 ezer ember örömére lezajlott (állítólag már nem isznak, mint a gödény), a szerződés meg lejárt. A többi kiderül. Mi az első kettő után elengedtük a fesztivált, jobban mondva átengedtük a fiataloknak, kicsit sajnálva, hogy az eredeti ötlet nem vált be. A Quimby elektronikus zenére áthangolt koncertjére még ma is könnyes szemmel emlékezünk vissza... :)

De a világ változik, Zamárdiban is, hogy mekkorát, az majd ősszel kiderül.

 

 

 

 

Balaton Sound, Zamárdi, Csákovics Gyula, képviselőtestület

 

 

Szólj hozzá!


Ananásztolvajok a Dürerben!

Ananásztolvajok a Dürerben!

Aki nem ismeri őket: a The Pineapple Thief egy brit progresszív rockbanda, amelyet Bruce Soord alapított 1999-ben. Ha bírod a Porcupine Tree-t, a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A Budapest Arénában végleg elbúcsúznak Az Őrült Nők

Tíz év és majd' ötszáz előadás után végleg elbúcsúzik a színpadtól az elmúlt évtizedben legendássá vált színházi produkció, Az Őrült Nők Ketrece, Alföldi Róbert rendezésében, a főszerepekben Stohl Andrással és Hevér Gáborral. A kultikus darabot október 4-én, a Budapest Arénában láthatjuk utoljára, s ezzel az...

Hölgyeim és uraim, a színpadon Sir Tom Jones!

Legnagyobb slágereivel és a Defy Explanation turnéjával érkezik az MVM Dome-ba az idén 84 éves legenda, aki több mint hat évtizedes pályafutása során olyan örökzöldekkel ajándékozott meg bennünket, mint a It’s Not Unusual, Delilah, She’s A Lady vagy a Sexbomb.

Nem csak a szülinaposokat várja a VéNégy fesztivál – teljes a program

Mit adtak nekünk a ma már csak nyomokban felfedezhető V4-ek? Hát a zene és az önfeledt együttlét oázisát a nagymarosi Duna-parton...

Nyílnak a Völgyben a Geszti-szóvirágok

Július 18. és 27. között vár mindenkit idén a Művészetek Völgye – a Kapolcs, Taliándörögd, Vigántpetend hármas összművészeti fesztiválja most újabb neveket jelentett be.
Új koncertek