Velencén kezd ismét önálló életet a B my Lake

2025/02/07  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu,

2022-ben, a két éves kényszerszünet után a B my Lake odaköltözött a Balaton Sound-hoz, Zamárdiba. A társbérlet egészen tavaly nyárig tartott, mert a Sound sorsa ősszel megpecsételődött azzal, hogy a település önkormányzata nem hosszabbította meg a fesztivál (Sziget Kft.) szerződését. Míg az utóbbi 2025-ben tuti elmarad, a B my Lake szervezői –Weekend Event (korábbi néven VOLT Produkció) és a DEADCODE PRODUCTION ma bejelentették, hogy az elektronikus buli Velencén kezd idén nyáron új életet.

Fotó: B MY LAKE

A B MY LAKE 2013-ban indult útjára. A fesztivál már az első évben elnyerte az „Európa Legjobb Új Fesztiválja" díjat a rangos European Festival Awards gálán, felkerülve ezzel a nemzetközi fesztiváltérképre. Az elmúlt három évben a Balaton Sound berkein belül került megrendezésre, 2025-től azonban újra önálló fesztiválként várja a látogatókat egy vadonatúj helyszínen.

A Velencei-tó partján fekvő Északi Strand Budapesttől mindössze fél óra alatt elérhető autóval vagy vonattal (ha a MÁV is úgy akarja). Az új helyszín fél kilométer hosszú saját stranddal várja a fesztiválozókat. A település közösségi oldalain vegyes a hír fogadtatása, a top komment szerintünk ez: "Legalább neveznék át "V my lake"-re" :)

A szervezők közel 100 DJ fellépését ígérik a három nap során, és több tízezer látogatóra számítanak. Az első nemzetközi sztárfellépők bejelentése heteken belül várható, és rövidesen elindul az early bird jegyek értékesítése is.

Csak 80 kilométert kellett arrébb menni ahhoz, hogy egy polgármester ezt nyiltakozza:

"Büszkeséggel tölt el bennünket, hogy Velence lehet az új otthona ennek a nemzetközileg is elismert fesztiválnak, amely várhatóan már az első évben hatalmas érdeklődésre tart számot és ezzel komoly szerepe lehet a turizmus fellendítésében." (Krausz György, Velence)

 Az esemény július 24-25-26-án lesz.

 

Eldőlt: nem lesz 2025-ben Balaton Sound

 

B my Lake, Balaton Sound, Velence

 

 

Szólj hozzá!


Placebo 30 az Arénában

Placebo 30 az Arénában

A kultikus brit zenekar idén ünnepli debütáló lemeze 30. évfordulóját, a jubileum apropójából pedig bejelentették az album átdolgozását...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A szent tehén faktor, avagy miért olyan furcsa nézni a Michael Jackson-film trailerét?

A közösségi médiás bejegyzések tanúsága szerint, a trailer kapcsán sok ember nincs kibékülve a rövidesen megérkező Michael Jackson-életrajzi filmmel. Nem arról van szó, hogy rossz lenne – sőt, látványos, ambiciózus, és minden jel szerint hatalmas vállalás. Mégis van benne valami nehezen megfogható zavar, egyfajta diszkomfort,...

Most a Sing Sing Music Hallt zárták be egy hónapra – a klub szerint alaptalan és igazságtalan a döntés

Őszinte megdöbbenéssel jelentette be a Sing Sing Music Hall, hogy a hatóságok döntése nyomán egy hónapra felfüggesztették a működésüket. A legendás budapesti klub közlése szerint az intézkedés (megint) „egyszerű bemondásra” történt, és álláspontjuk szerint nemcsak indokolatlan, hanem súlyosan érinti a teljes közösséget is.
Új koncertek