Barcelonai botanikus kertben zenélt a Belau

Barcelonai botanikus kertben zenél a Belau

Az ország egyik legkeresettebb exportzenekara most egy live session-nel jelentkezik, amelyet Barcelonában, Primavera-s koncertjük előtt rögzítettek élőben. A formáció ősszel Budapesten és Londonban játszik, tavasszal pedig új lemezt ad ki.
 
Sokat köszönhet a primavera fesztiválnak a magyar zenekar

Sokat köszönhet a Primavera fesztiválnak a magyar zenekar

A Belau (a Kedves Péter és Buzás Krisztián által alkotott elektronikus zenei produkció) az Essence májusi debütálása óta igazán impozáns eredményeket tudhat maga mögött, hazai és nemzetközi viszonylatokban egyaránt – köszönhetően a HOTS-nak is. Meg persze maguknak...
 
 
Szabihíd minifesztivál feltörekvő zenekarokkal

Szabihíd minifesztivál feltörekvő zenekarokkal

A most már hagyománnyá érett Szabihíd projekt legújabb dobása az ingyenes minifesztivál, ahol a Hangfoglaló Programban részvevő ígéretes tehetségek kapnak helyet a színpadon július 6-án.
 
Út az elszigeteltségből a felszabadultság felé - Új klippel jelentkezik európai turnéja után a Belau

2 év alatt közel 200 koncert 22 országban - Új klippel jelentkezik európai turnéja után a Belau

A Belau a nemzetközi elektronikus zenei színtér egyik legígéretesebb zenekara, két év alatt közel 200 koncertet adott 22 országban. Az első lemezük, The „Odyssey” címmel jelent meg, amelyet Fonogram-díjjal jutalmaztak. Az ország egyik legkeresettebb exportzenekara most új dallal...
 
Két magyar zenekar is fellép a Primavera Soundon

Két magyar zenekar is fellép a Primavera Soundon

A nemzetközi tehetségeket bemutató programja részeként két magyar zenekart, a Mayberian Sansküllotsot és a Belaut is meghívták a barcelonai Primavera Soundra.
 
A Belau melegít Mike Shinoda előtt az Arénában

A Belau melegíti be a közönséget Mike Shinoda előtt az Arénában

Alig egy hónap múlva, március 12-én érkezik szólóprojektjével a Linkin Park egyik frontembere, Mike Shinoda az Arénába. Most már az is biztos, hogy felvezetésként a Belau csapat fogja szórakoztatni a közönséget.
 
 
A Belau a londoni Covent Gardenben lép fel

A Belau a londoni Covent Gardenben lép fel

Komolyzene keveredik kortárs elektronikával látványos fényfestés kíséretében a Londoni Magyar Kulturális Központ adventi koncertjén december 3-án, ahová a belépéshez csupán egy regisztráció szükségeltetik.
 
Közös turnéra indul a Belau és a Mary Popkids

Közös turnéra indul a Belau és a Mary Popkids

A Belau az Island of Promise című bemutatkozó videójával tűnt fel a magyar zenei életben, amely számos elismerést gyűjtött be. A zenekar két év alatt több, mint 150 koncertet adott, 21 országban fesztiválokon, és klubokban egyaránt. Az első lemezük 2016-ban jelent meg, The Odyssey...
 
Egy hír, amelyben benne van a Wellhello, de nem úgy...

Egy hír, amelyben benne van a Wellhello, de nem úgy...

Van abban valami – keressük a jó szót... – ... ööö... pikáns, hogy a Wellhello a zenefogyasztás tisztaságáért kampányol akkor, amikor feljelentéstől és pertől hangos a házuk tája. Hát, ez most így jött ki, de az ügy attól még legalább olyan fontos, meg aztán feltehetően...
 
Turnévideóval jelentkezik a nyári koncertdömping után a Belau

Turnévideóval jelentkezik a nyári koncertdömping után a Belau

A zenekar mindössze két éve alakult, de azóta több mint 150 koncertet adtak 21 országban – fesztiválokon és klubokban egyaránt. Most megpróbálták az elmúlt időszak turnépillanatait egyetlen videóba foglalni, de hamarosan friss dalokkal és lemezzel is jelentkezik a formáció.
 
Friss dalával hozza el a nyarat a Fonogram-díjas formáció a Belau

Friss dalával hozza el a nyarat a Fonogram-díjas formáció a Belau

A Belau az Island of Promise című bemutatkozó videójával tűnt fel a magyar zenei életben, amely számos elismerést gyűjtött be. A zenekar két év alatt több, mint 19 országban koncertezett, fesztiválokon, és klubokban egyaránt. Az első lemezük 2016-ban jelent meg, The Odyssey címmel,...
 
Nagy-Szín-Pad 2018: ismét indul a profik versengése

Nagy-Szín-Pad 2018: ismét indul a profik versengése

Ötödszörre is elindul a Volt Produkció és a Petőfi Rádió hazai tehetségmutató versenye a Nagy-Szín-Pad!. A helyszín szokásosan az Akvárium Klub, a versengők száma 8, a zsűrié 10, ráadásul ezúttal a korábbi években már tapasztalatot szerző előadók/zenekarok egy-egy képviselője...
 
Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a DJ-re a Zene Házában

Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a...

A Magyar Zene Házában idén is megrendezik a DJ Palotai Napot, május 23-án Palotai Zsolt örökségére építve hozzák össze a szakmát és a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.
Új koncertek