Sokat köszönhet a Primavera fesztiválnak a magyar zenekar

2019/07/13  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

A Belau (a Kedves Péter és Buzás Krisztián által alkotott elektronikus zenei produkció) az Essence májusi debütálása óta igazán impozáns eredményeket tudhat maga mögött, hazai és nemzetközi viszonylatokban egyaránt – köszönhetően a HOTS-nak is. Meg persze maguknak...

Sokat köszönhet a primavera fesztiválnak a magyar zenekar

Zero7-ből is ismert Sophie Barker közreműködésével készült dal kiemelt premiert kapott a spanyol közszolgálati rádióban a barcelonai Primavera jóvoltából. A Primavera Sound és az azt kísérő szakmai rendezvény, a Primavera Pro is támogatja a meghívást kapott zenekarokat abban, hogy a fesztivál előtt és után nagyobb teret, nyilvánosságot kaphassanak az országos, regionális médiumokban.

"Hatalmas élmény volt a Primaverán játszani, igazi álom vált valóra, annak ellenére, hogy nem könnyű helyt állni a nemzetközi piacon, szerencsére több, komoly koncert megkeresést is kaptunk a barcelonai fellépéseknek köszönhetően" – mondta Kedves Peti.

A kampány részeként indult dalpremier óriási karriert futott be, és az európai rádióállomások közül 12 ország 22 adója vette át és tette direkt műsorszórásba az Essence-t - többek között a Radio FM (Szlovákia), a RAI 2 Indie (Olaszország), a VAL 202 (Szlovénia), a Radion Eins (Németország), az LRT Opus (Litvánia), a HR2 (Horvátország) és az FM4 (Ausztria).

A rádiós megjelenések európai visszhangjának következtében június végén a kaliforniai KCRW is átvette a dalt.

Jó hír még az is, hogy más zenekaroknak is megadatik majd ez a lehetőség: a nagyívű rádiós kampánynak az első és minden bizonyítékot begyűjtő kedvezményezettje volt a Belau, a HOTS - Hungarian Oncoming Tunes zenei exportiroda év végéig még további kilenc másik dalnak tudja biztosítani ezt a lehetőséget.

A Belau jövőbeli terveiről annyit, hogy 2020 tavaszán szeretnék kiadni a második lemezüket, amelyet több single előz meg és nemzetközi lemezbemutató kísér majd. Idén nyáron és ősszel még játszanak, Angliában, Olaszországban, Szlovéniában, Belgiumban, Romániában, Csehországban, Szlovákiában, de ezeken felül előreláthatólag lesznek egzotikusabb helyek is...

 

 

Primavera Sound, Barcelona, Belau, HOTS - Hungarian Oncoming Tunes

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek