Berlinben volt a Foo Fighters legjobb koncertje
Idejét sem tudom, mikor indultam útnak utoljára csak egyetlen zenekar miatt. Igaz, mehettem volna a jóval közelebbi bécsi koncertre is, de – szégyen vagy sem – hiába jártam már a világ jó néhány pontján, Berlin valahogy eddig mindig kimaradt. Ezért esett a választás a német fővárosra. Foo Fighters – Berlin, Olimpiai Stadion, 2026. július 1. Jól döntöttem!
Összeállt a berlini Lollapalooza line-up-ja
A fesztivál Berlinben az Olympiastadionban és az Olympiaparkban lesz 2025. július 12-13. között, a jegyeket a minap el is kezdték árusítani – egészen megfizethető árakon (kb. 76 ezer forint a sima bérlet, az early bird-ök már elkeltek).Összegyűjtötték Berlin zajait
Berlin jellegzetes zajait vizsgálják kortárs zenével foglalkozó magyar és német művészek egy projektben, amelynek eredményeit egy közös hangversenyen mutatták be a német fővárosban működő magyar kulturális intézetben.Herflikből építettek hangszobrot Berlinben
Használt szájharmonikákból kiszerelt lamellákból építenek úgynevezett hangszobrot az egykori berlini fal leghosszabb megmaradt szakaszánál globális együttműködéssel és a német főváros magyar kulturális intézete, a Collegium Hungaricum Berlin támogatásával, a projektet szombaton...Berlin megkezdi a kulturális nyitást
Kísérleti programot indítanak Berlinben annak vizsgálatára, hogy miként működhet az előadóművészet a koronavírus-járvány harmadik hulláma idején.A The Prodigy, a Muse és Sia mellett egy magyar zenekar is versenyez a Music Video Awardsért
A Freakin' Disco RULES klipjét a nagy múltú New York-i One Screen Short Film fesztivál után a Berlin Music Video Awards zsűrije is beválogatta a legjobbak közé, így most a The Chemical Brothers, a The Prodigy, a Muse, Sia és Anderson. Paak mellett száll a ringbe az elismerésért.Rendszeresen megalázta őket a karmester, fellázadtak a zenészek
Zenészek gyötrésével és megalázásával vádolják Daniel Barenboim világhírű zongoraművészt és karmestert, a berlini Állami Operaház (Staatsoper Unter den Linden) főzeneigazgatóját.Tűzijáték, konfettiágyú: ezek mind nem lesznek a techno legenda koncertjén
Nincs felesleges sallang, csak őszinte és áradó techno a teljes átszellemülés jegyében... Paul Kalkbrenner szeptember 8-án a Budapest Parkba érkezik pulzáló live act-jével. A német dj legenda több mint 15 éve van a szakmában, zenéjében pedig mindig keresi az új utakat.



































