Az ember, aki Grammy-díjat kapott a Mumford & Sons lemezének keveréséért, az A38-ra jön
Az A38 Akadémia és a Hangfoglaló december 4-i közös rendezvényének vendég-előadója a Grammy-díjas brit hangmérnök-producer, Matt Lawrence lesz.A Belau a londoni Covent Gardenben lép fel
Komolyzene keveredik kortárs elektronikával látványos fényfestés kíséretében a Londoni Magyar Kulturális Központ adventi koncertjén december 3-án, ahová a belépéshez csupán egy regisztráció szükségeltetik.Tudtátok, mi volt eredetileg Varga Miklós Európájának a címe?
Az 1980-as évek egyik legmeghatározóbb énekese, az Európa című sláger szerzője mesélt az Azok a régi csibészek közönségének többek között kalandos pályakezdéséről, főbb szerepeiről, az Európa mesébe illő keletkezéstörténetéről és Vikidál Gyulához fűződő kapcsolatáról.Ezek a zenekarok kaptak támogatást a Hangfoglaló keretén belül
Huszonegy induló zenekar kapott támogatást az NKA Hangfoglaló Program ötödik évada első alprogramjában. A nyertes előadók hang- és képfelvétel elkészítésére két-kétmillió forintot fordíthatnak.A SONYA zenekarnak arany élete van
A SONYA zenekar adja elő ebben az évadban az Aranyélet című sorozat főcímzenéjét. Az egyik legkedveltebb magyar sorozat befejező részeit októberben jelentette meg az HBO Magyarország.Súlyos fejsérülést szenvedett a Baron Mantis egyik tagja, elmaradnak a koncertek
Ahogy azt a FB-közleményből megtudtuk, a duó egyik tagja, Dávid (Davey) a múlt héten fejsérüléses balesetet szenvedett. Orvosai több hónapos felépülésre számítanak – ez alatt szünetel a zenei életük.Srácok, van próbatermetek? És ha nincs, milyen?
A Hangfoglaló Program az idei évben fel kívánja mérni, hogy milyen Magyarország próbatermi helyzete. Mennyire könnyű vagy nehéz jól felszerelt, elérhető árú próbahelyeket találni, mennyit költenek erre a zenekarok, és mik ezeknek a próbahelyeknek a jellemzői.Megvan az év zenésze!
Több tízezer ember látogatott ki a hétvégén a Budapest Music Expóra. A három nap alatt nyitástól zárásig szóltak a gitárok, a dobok, a zongorák és egyéb hangszerek, kütyük. A rendezvény ideje alatt közel háromszáz hangszerbemutató és koncert zajlott. Mi több: díjakat is osztottak!Koós János, Szörényi Szabolcs, Sebő Ferenc egy kötetbe zárva: Hangok és ütemek 3.
Tizenkét életútinterjúval megjelent az NKA Hangfoglaló Program Magyar Könnyűzenei Örökség Megőrzését Támogató Alprogram sorozatának, a Hangok és ütemeknek a harmadik kötete.Egy New York-i fesztiválon lép fel ma este a magyar banda!
Nagy izgalommal várjuk a The Immigrants amerikai beszámolóját, mert a kínai turné után is megörvendeztettek minket a bedrogozott pandákról és a buktaszagról szóló történeteikkel.Barbaro Attila gitárját megharapta egy rajongó
Minden idők legnagyobb magyarországi gitárkiállításának ad helyet a pénteken kezdődő Budapest Music Expo.Ha valaha is megfordult a fejedben, hogy zenélni akarsz, ezt a programot ne hagyd ki!
Több tízezer hangszert lehet szabadon kipróbálni, plusz első alkalommal lesz látogatható 93 teljesen ingyenes szakmai kurzus, valamint zeneiskolai bemutató óra az idei Budapest Music Expon.






































