Az ember, aki Grammy-díjat kapott a Mumford & Sons lemezének keveréséért, az A38-ra jön

2018/11/27  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Az A38 Akadémia és a Hangfoglaló december 4-i közös rendezvényének vendég-előadója a Grammy-díjas brit hangmérnök-producer, Matt Lawrence lesz.

Az ember, aki Grammy-díjat kapott a Mumford & Sons lemezének keveréséért, az A38-ra jön

Mit tudunk róla?

Többek között azt, hogy Grammy-díjat kapott a Mumford & Sons Babel című lemezének keveréséért. A Babel tripla platinalemez lett Nagy-Britanniában, és csak Amerikában például több mint két és félmillió példány kelt el belőle. Az egyik legismertebb dal az albumról az I Will Wait.

Van Morrison hét lemezén is dolgozott, de a Bath melletti stúdiójában rögzítette albumát Paul Weller, a Stereophonics vagy Annie Lennox is. Innen került a világszínvonalat jelentő Metropolis stúdióba, ahol már a U2, a Clash, a Rolling Stones, Elton John vagy a Garbage számait és lemezeit vette fel és keverte, de Björkkel vagy DJ Shadow-val is dolgozott együtt. Több mint tíz éve tevékenykedik szabadúszóként, és egészen elképesztő névsor szerepel a portfóliójában: Adele, Amy Winehouse, Ellie Goulding, Emeli Sande, a One Direction, Robbie Williams, a The White Stripes, Beyoncé vagy Lady Gaga.

Ez elég meggyőző... És mit fog csinálni?

Az A38 Hajó és szakmai platformja, az A38 Akadémia nagy hangsúlyt helyez a szakmai együttműködésekre, például a magyar könnyűzenét támogató Hangfoglaló Programmal, illetve a magyar zenei exportot segítő HOTS - Hungarian Oncoming Tunes-zal. Így december 4-én az A38 Hajó lesz a helyszíne a HOTS következő workshopjának, melyen a vendég-előadó a brit hangmérnök-producer lesz. A workshopon Matt előadása mellett egy listening sessionre is sor kerül, mely során a résztvevők közösen elemzik az előre beküldött dalokat.

Amennyiben szeretnéd megmutatni a dalodat a producernek, küldd el .wav kiterjesztésben az info@hotsmusic.hu címre "Matt Lawrence workshop" tárgyú e-mailben. A beérkezett dalokból a  producer választja ki azokat a dalokat, amikkel foglalkozni szeretne a session ideje alatt.

Matt Lawrence, producer, A38, Hangfoglaló, NKA, Mumford & Sons, U2, Clash, The Rolling Stones, Elton John, workshop

 

 

Szólj hozzá!


A barát az barát, még ha szar is...

A barát az barát, még ha szar is...

Új albummal jelentkezik a Bohemian Betyars: az Akárkifia egyszerre összegzés és újrakezdés, egy olyan lemez, amely a zenekar eddigi útját sűríti,...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.

Átláthatóság, szakmaiság, adózás, zeneoktatás, klubélet

Most, hogy röpködnek a hírek a büdzséből kireppenő milliárdokról, nagyon vártuk már, hogy a szakma is megszólaljon arról, hogy az új helyzetben miként képzeli el a saját jövőjét, mit akar elérni, merrefelé próbálná tolni a zenei szakma szekerét. Így.
Új koncertek