Elhunyt az X-Faktor egykori versenyzője, Kovács László Stone
Korábban több infarktusa volt, egy héttel ezelőtt kapott agyvérzést, amit már nem bírt el a szervezete – írja az nlc.hu.Ukrajnáért zenél az oroszok Bob Dylan-je hétfőn az Akváriumban
Az orosz rockzene egyik ikonikus alakja, Borisz Grebenscsikov ad koncertet az Akvárium Klubban január 23-án.Egy férfitól elvárják, hogy uralkodjon az érzelmei felett
Társadalmi sztereotípiák ihlették a Meg Egy Cukorka legújabb klipjét, amelynek forgatásából ukrán filmesek is kivették a részüket, megjelenését a háború is befolyásolta.Tehetséges, hangszeren játszó vagy énekes fiatalok kerestetnek!
Tehetségkutató országjáró körútra indul Snétberger Ferenc és stábja, hogy felkutassa a Snétberger Zenei Tehetség Központ idén induló, 13. évfolyamának tehetségeit.A Pesti Színházba költözik a Lóci játszik koncertszínházi előadása
Megjelent a Lóci játszik legújabb lemeze, amely a 80 nap alatt a Föld körül című darab dalait tartalmazza az előadás színészeinek közreműködésével. Az előadás 2023 február 11-én beköltözik a Pesti Színházba.Meghosszabbított határidővel, január 22-ig lehet jelentkezni A Dal 2023-ba
A leendő zsűri újra a nézőkkel együtt keresi az "ország slágerét". Még mindig nem tudjuk, kik lesznek a döntnökök.Sokan érdeklődnek a debreceni kortárs könnyűzenei szak iránt
Több új szakot indítanak szeptembertől a Debreceni Egyetemen (DE), köztük a hazánkban egyedülálló, de a világban is ritka kortárs könnyűzenei szakot, amely iránt máris komoly a hallgatói érdeklődés – közölte az intézmény oktatási rektorhelyettese sajtótájékoztatón...20 elég jó koncert februárban – beindul az év!
Ha úgy vesszük, hogy a január laza bemelegítés volt az előttünk álló évre, akkor a február már eléggé odapörköl a koncertérzésnek.Betáncolták magukat a magyar rendőrök a világ legjobbjai közé
A Bors értesülése szerint a világ legjobb Jerusalema-táncait bemutató egyik – jó sok van – videóban a magyar rendőrök tánca is felbukkan.Melyik az igazi Laár András? Könyvajánló
A gazdag életpálya sok darabkából áll össze és sokunk fejében megfordulhat a kérdés, hogy melyik is az igazi Laár András: a KFT frontembere, az abszurd humorista, vagy a spirituális tanító? A válasz pedig talán az a közhelyes, mégis igaz mondat lehet, hogy mindegyik, ugyanakkor egyik...Csíkosított LGT dalok a Kongresszusi Központban
A dal a miénk – különleges produkció született meg a Csík zenekar és az LGT zenéjének keveredésével. A lemez és a turné is osztatlan sikert aratott, az év lezárásaként pedig a közreműködők dupla koncertet adtak a Budapest Kongresszusi Központban.A kazetta úgyis elveszett: dupla vinylen megjelenik a Korai Öröm legelső anyaga
A most vinylen megjelenő anyag 1993-ban audiokazettán látott napvilágot. A felvételeket néhány más, később rögzített számmal kiegészülve a Trottel Records adja ki.








































