Két év kihagyás után újra lesz kocsonyafesztivál Miskolcon – alakul a koncertmenü
A koronavírus-járvány két évig meghiúsította a régió legnagyobb gasztrokulturális fesztiválja megtartását, idén azonban újra pisloghatnak a békák Miskolcon.Könnyűzenét az iskolákba énekórára!
A könnyűzene és a pedagógusképzés lehetséges kapcsolódási pontjairól rendez fórumot 2023. február 7-én a Hangőr Egyesület Poptanítás munkacsoportja. Az online is követhető esemény a tavalyi „Könnyű zenét vinni az iskolákba?" című fórum folytatása.Spice Girls-koncerttel akar bevágódni Károly király a briteknél
A pletykák szerint a lányok "komolyan fontolgatják" a királyi ház ajánlatát, hogy fellépjenek III. Károly koronázási ünnepségén – írja az NME.Ennyiszer játszották 2022-ben a rádiók az Úristent
Elkészültek az éves összesített slágerlisták: most kiderül, mely dalok pörögtek a legtöbbször a rádiókban és a streaming felületeken, illetve mely albumok fogytak a legjobban 2022-ben. Talán nem túlzás kijelenteni, hogy tavaly a csapból is a VALMAR és Szikora Robi közös slágere...Tavaszi szél vizet áraszt – Amerikai énekesnővel készített közös dalt Lotfi Begi
A magyar dj-producer és Cecilia Gault Heartbreak című száma és klipje éppen az imént debütált.Az Analog Balaton rögzítette, te felhasználhatod: zenei pályázat a Balaton jövőjéért
Bár kevésbé jár a fejünkben február elején 0-3 fokban a Balaton, szerencsére vannak olyanok, akik a holtszezonban is gondolnak rá – és a jövőjére, ami jelen pillanatban nem biztos, hogy mindenkinek ugyanazt jelenti. A zene nyelve segít abban, hogy ezt nagyjából egységesen megfogalmazzuk.Ozzy lemondta az összes koncertjét – Budapestre sem jön, és nem valószínű, hogy valaha is turnézni fog
A 2022-es fellépés-sorozat "az Európa nagy részén még mindig fennálló bizonytalanságra" hivatkozva maradt el és halasztódott 2023-ra. Most kiadott közleményében Ozzy Osbourne a saját egészségügyi állapotát jelöli meg a törlés okaként.A K-pop újabb hercegei első európai turnéjukra indulnak – a LUMINOUS áprilisban ér a Barba Negrába
"Akik ott voltak a bulin, még jobban megszerették őket, a szervezők pedig elégedettek lehetnek, hiszen abszolút telt ház volt, az MCND kitett magáért, Instagram-bejegyzésük szerint nagyon jól érezték magukat nálunk – így nem annyira merész a következtetés, hogy biztosan megéri...HOLTSZEZON – krimifesztivál és más programok Beton.Hofival, Beck Zolival és Szűcs Krisztiánnal
Tizenhárom helyszínen több mint száz programmal rendezik meg a második Holtszezon Nemzetközi Kortárs Fesztivált február 23-26. között Veszprémben. A névválasztás tökéletes, innen is gratulálunk!Ne törődj vele, hogy mit mondanak - Koncz Zsuzsa dalai még mindig aktuálisak
Egyre többször érezhetjük azt, hogy a régebben pályán lévő előadók régi dalai újra aktuálisak, vagy talán aktuálisabbak is, mint amikor megszülettek. Nincs ez másként Koncz Zsuzsával sem, aki a minap a Művészetek Palotájában adott telt házas koncertet, Szabadnak születtél címmel.Hobó ruháját lehet szétvagdosni a Yoko Ono-kiállítás performanszán
"A háborúnak vége! Ha akarod" című kiállítást a világon mindenhol a Cut Piece/Levágott darab performansz kíséri.Ékszerek zenészek használt gitárhúrjaiból? Az Iron Maiden is csatlakozott!
A Szekszárdi Hírek vette észre, hogy a legendás zenekar új vállalkozásba fogott: a bevétel azonban nem a saját kasszájukban csörög.








































