A montázs Bellon Nagy Kata fotóiból készült.

Bebetonozták Hrutka Róbertet, Németh Gábort és az Akkezdet Phiait

Különleges beton plakettel ismerte el a zenészek munkásságát a Magyar Könnyűzeneszerzők és Szövegírók Egyesülete (SZERZŐK) november 25-én.
 
FOTÓ: BOM/FB

Már megint egy tehetségkutató...? Ja, nem egészen!

„Már megint egy tehetségkutató” – mondhatná az olvasó, hiszen hétről hétre láthatjuk a televízióban a különféle ének- és egyéb versenyeket. A Budapest Open Mic (továbbiakban BOM) azonban egészen más. Nemcsak azért, mert itt feltörekvő hiphopelőadók lépnek fel, hanem mert az...
 
 
Fotó: Jimmy

Elvis él: törvényt is elneveztek róla

A mesterséges intelligencia forradalma soha nem látott sebességgel hozott létre jogi űrt a szellemi tulajdonjogok terén. Tennessee állam azonban lépett: egy úttörő jogszabály született, amely az amerikai zenetörténelem legnagyobb legendájának nevét viseli.
 
Fotó:  A hegy szíve/borító

Caramel új EP-vel és Aréna-show-val koronázza meg az évet

Caramel december 14-én, a Papp László Budapest Sportarénában rendezi meg „Caramel Aréna 20 Év” című nagykoncertjét, amellyel két évtizedes pályáját ünnepli.
 
Fotó: Brett Sayles (Pexels)

Koncertlátogatók csapdában: a másodlagos jegypiac árnyéka Londontól Budapestig

Telt házas arénák, százával pórul járt nézők, dühös posztok és megfáradt szervezők: a koncertjegyekből az utóbbi évben sokszor élmény helyett botrány lett. A digitális jegyek kora nem hozott nagyobb biztonságot – sőt, a másodlagos piac kiszámíthatatlanabb, mint valaha.
 
Johnny Rotten visszavág – és elhozza a bandáját Budapestre

Johnny Rotten visszavág – és elhozza a bandáját Budapestre

Pár napja arról számoltunk be, hogy a Sex Pistols John Lydon nélkül indul jubileumi turnéra. Ma pedig megérkezett a hír, amely úgy hat, mintha maga Lydon adná meg rá a választ: a Public Image Ltd 2026 tavaszán visszatér Budapestre.
 
 
Madonna és az album, amelyen Tupac Shakur is szerepelt volna  – harminc+1 éves a Bedtime Stories

Madonna és az album, amellyel elegáns hátraarcot csinált – harminc+1 éves a Bedtime Stories

Kevés olyan fordulópont akad Madonna pályáján, amely egyszerre volt radikális és visszafogott, provokatív és behízelgő, éles váltás, mégis logikus következmény. A Bedtime Stories pontosan ilyen album volt 1994 őszén. A (nem kerek) jubileumra egy különleges, eddig kiadatlan anyagokból...
 
Melyik a 100 legfontosabb magyar lemez...?

Melyik a 100 legfontosabb magyar lemez?

Erre a kérdésre egy, a napokban megjelent vaskos kiadvány válaszol, amely 1968-tól 2023-ig kiadott hazai albumokból válogat. A 100 legfontosabb magyar lemez című kiadvány Bolcsó Dániel szerkesztésében és a Telex kiadásában jelent meg.
 
Fotó: Haller Stefi

Beérett a Carson Coma legutóbbi Palántaprogramjának első gyümölcse

A budapesti kiazaki zenekar még épphogy csak megalakult, de máris túl vannak több sikeres tehetségkutatós szereplésen és az első Akváriumos koncertjükön. Most pedig a Carson Coma Palántaprogramjának nyerteseként megérkezett a zenekar első nagylemeze, nemrég címmel.
 
Megvan, hogyan, mivel és hol folytatja Lábas Viki

Megvan, hogyan, mivel és hol folytatja Lábas Viki

Lábas Viki új, összművészeti előadása 2026. március 1-jén debütál a Müpa Fesztivál Színházában.
 
Fotó: MTI

3D-ben láthatjuk Billie Eilisht – James Cameron rendezi a koncertfilmet

A mindössze 23 esztendős, Grammy- és Oscar-díjas előadó karrierje újabb mérföldkőhöz érkezik: tavasszal a mozikba kerül az a 3D-koncertfilm, amelyet a nyári fellépésein forgattak, és amelynek társrendezője James Cameron. A produkció címe Hit Me Hard and Soft: The Tour (Live in 3D),...
 
Fotó: VeszprémFest

Beth Hart és a Pink Martini idén tuti eljönnek – teljes a VeszprémFest 2026-os programja

Tavaly a VeszprémFest közönsége két várva várt fellépőt is nélkülözni kényszerült: Beth Hart és a Pink Martini egyaránt lemondta koncertjét, komoly kihívás elé állítva a szervezőket. 2026 azonban kárpótol mindenkit: mindkét előadó ott lesz a fesztiválon, csakúgy, mint Juanes...
 
CSÍK-os fesztivál a Budapest Parkban

CSÍK-os fesztivál a Budapest Parkban

A csaknem negyven éve működő Csík Zenekar július 5-én ismét a Budapest Parkban lép fel, ezúttal azonban nem önálló koncerttel érkezik. A Csík...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Jön a Pulp első hivatalos koncertalbuma – ami egyben az első filmzenei lemeze is

A sheffieldi banda megkerülhetetlen szereplője a kilencvenes évek britpop-korszakának. Miközben az Oasis a munkásosztály himnuszait írta, a Blur pedig a brit hétköznapokat figurázta ki, Jarvis Cocker és társai az angol társadalom furcsa, kínos és gyakran kifejezetten kellemetlen pillanataiból építettek dalokat.

Merészet lépett az Edinburgh International Festival

Augusztus 7. és 30. között rendezik meg a skóciai Edinburgh városában a világ egyik legrangosabb művészeti seregszemléjének számító Edinburgh International Festival (EIF) következő kiadását. Idén azonban nem a programja, hanem egy szokatlan szabály miatt került a figyelem középpontjába: a szervezők „Lights Down, Phones Off”...
Új koncertek