Megnyitott a Vörösmarty téri Téli Fesztivál és Vásár
A Budapesti Téli Fesztivál és Vásár gazdag gasztronómiai választékkal, kézműves és iparművészeti termékekkel, ünnepi műsorokkal várja a látogatókat január 1-ig a megújult Vörösmarty téren, valamint a Deák és a Fővám téren.Idén a Deezer is kénytelen volt jogdíjat fizetni – van olyan előadó, aki 900 ezer forintot kapott
Tegnap este a FB-on osztottuk meg a The Chainsmokers új klipjét – egy komment idézésével vezettük fel, ami valahogy így hangzik magyarul: "2019 novemberében meggazdagodtok". Ezt nem a horoszkópjukból olvasta ki a hozzászóló, hanem persze arra utalt, hogy a letöltések hoznak majd jó sok...Minikoncertek öltöny és nyakkendő nélkül – szombaton lesz A zene éjszakája!
November 16-án, szombaton harmadik alkalommal rendezik meg Budapesten A zene éjszakáját, amelyen 18 órától éjfélig a főváros nyolc frekventált szórakozóhelyén hallgathatnak komolyzenei koncerteket az érdeklődők. A fellépők között a Budapesti Fesztiválzenekar zenészei és Fischer...Fatális gikszer: elszállt a keverőpult az Omega arénás nagykoncertjén
Mi először úgy tudtuk, 15 percre állt le a koncert rögtön az első számnál, a Blikk cikkéből azonban kiderült, hogy az a 15 25 volt... De ki számolja... Mondjuk, a zenészek, akik minden egyes kínban töltött percet többszörös hosszúsággal éltek át.Szabad a színpad! – 10 előadó jutott a döntőbe
Az erzsébetvárosi EröMŰVHÁZ Nonprofit Kft. a K11 Művészeti és Kulturális Központ szervezésében tehetségkutató pályázatot írt ki Budapesten működő, feltörekvő, fiatal (30+) zenekarok és előadók részére.Citromízű banán – Zorán mesél
Pontosan 50 évvel ezelőtt jelent meg a Metro zenekar klasszikus felállásának egyetlen lemeze, a Metró. A legendás album dalait a rajongók Zoránnal együtt hallgathatják végig november 28-án Budapesten, a B32 Galéria és Kultúrtérben, ahol az énekes mesél is a lemezről, az akkori...Charlie és Odett a Libadalomban
A siófoki Libadalom három napja alatt a gasztroélmények mellett ingyenes koncertek és gyerekprogramok várják a látogatókat a Fő téren november 15-17. között.Új klippel jelentkezik az első YouTube-gitáros, aki megmentette a Bon Jovit
Phil X – született Theofilos Xenidis – a kétezres évek második felében az első Youtube-gitáros volt, később pedig ő váltotta Richie Samborát a Bon Joviban. A világhírű rockzenekar mellett olyanokkal dolgozott, mint Chris Cornell, Avril Lavigne, Adam Lambert, Kelly Clarkson, Orianthi,...Most egy 160 milliós hegedűt keresünk, ami ráadásul Lajkó Félixé
Valami van a levegőben, mert sorra tűnnek el a drágábbnál drágább hegedűk, ráadásul olyan körülmények között, amelyek nem feltétlenül a gazdájuk gondosságát példázza.A bőbeszédű Mr.Dickinson – avagy mire képes az Iron Maiden frontembere zenekar nélkül
Az Iron Maiden frontembere egy, a megszokottól eléggé eltérő műsorral – nem volt mögötte zenekar – járt a Kongresszusi Központban november 2-án.A 43. hét csúcsra jutott dalai
A magyarok közül Rúzsa Magdi és a Bagossy Brothers Company lehetnek elégedettek, de nem dőlhetnek hátra, ha a csúcsdöntést tűzték ki célul. A Top 40 albumoon kívül egyelőre még minden lista élén külföldi előadó áll.Melyik banda visszatérésének örültök jobban: Rage Against The Machine vagy My Chemical Romance?
Ha hihetünk a posztoknak és a híradásoknak, mindkét banda főnixként támad fel poraiból.





































