Ingyenes minikoncertek a Nyugati, a Keleti és a Déli pályaudvaron

2019/11/22  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu, MTI

A MÁV Szimfonikus Zenekar – az Emmi „Forrás a zenének, feladat a zenésznek” program részeként – havi két alkalommal komolyzenei minikoncerteket ad a Nyugati, Keleti és Déli pályaudvaron. A zenei projekt novemberben indult, és egészen májusig tart.

Ingyenes koncertek lesznek a Nyugati, a Keleti és a Déli pályaudvaron

A minikoncertek 20 perc hosszúak, a zenei programok többféle tematikához igazodnak, nemcsak a komolyzene különböző korszakait mutatva be, hanem az aktualitásokra is figyelve, így például az adventi időszakban az ünnepkörhöz kötődő legszebb alkotások csendülnek majd fel. Az együttes művészei kamaraformációkat alkotva szólaltatnak meg klasszikus zenei műveket. A közönség találkozhat majd kürtkvartettel, fa- és révfúvós ötössel és vonósnégyessel is a több mint fél évet felölelő időszak alatt.

A koncertek szerdánként a Nyugati pályaudvaron 15.30-tól az összesítő utastájékoztató kijelző alatt a peronok elején, 16.30-tól, a Déli pályaudvaron az utasváró üvegcsarnokban, 17.30-tól pedig a Keleti pályaudvaron a Lotz csarnokban hallhatók.

 

 

Szomorú hírt kaptunk a Budapesti Fesztiválzenekartól

 

Aki miatt lezárták a New York-i Grand Central Terminált

 

Meglepetéskoncertett adott Paul McCartney a Grand Centralon

 

ingyenes koncert, komolyzene, MÁV Szimfonikus Zenekar, pályaudvar

 

 

Szólj hozzá!


Placebo 30 az Arénában

Placebo 30 az Arénában

A kultikus brit zenekar idén ünnepli debütáló lemeze 30. évfordulóját, a jubileum apropójából pedig bejelentették az album átdolgozását...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A szent tehén faktor, avagy miért olyan furcsa nézni a Michael Jackson-film trailerét?

A közösségi médiás bejegyzések tanúsága szerint, a trailer kapcsán sok ember nincs kibékülve a rövidesen megérkező Michael Jackson-életrajzi filmmel. Nem arról van szó, hogy rossz lenne – sőt, látványos, ambiciózus, és minden jel szerint hatalmas vállalás. Mégis van benne valami nehezen megfogható zavar, egyfajta diszkomfort,...

Most a Sing Sing Music Hallt zárták be egy hónapra – a klub szerint alaptalan és igazságtalan a döntés

Őszinte megdöbbenéssel jelentette be a Sing Sing Music Hall, hogy a hatóságok döntése nyomán egy hónapra felfüggesztették a működésüket. A legendás budapesti klub közlése szerint az intézkedés (megint) „egyszerű bemondásra” történt, és álláspontjuk szerint nemcsak indokolatlan, hanem súlyosan érinti a teljes közösséget is.
Új koncertek