A Fonó legjobb hónapja evör

2019/12/01  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

Négy elismerés: Magyar Brands díj, Womex Top Label díj, Fesztiválszövetségi díjak, 36 remek koncert és 15 felejthetetlen táncház, amit 13 városban összesen 3800 ember látogatott. Dióhéjban így foglalhatnánk össze a Fonó – eddigi legszebb – novemberét.

Ferenczy Gyuriék lazítanak koncert előtt a Fonóban :) (FB)

Nemrég zárult a Héttorony Fesztivál a Fonó Kárpát-medencét körbejáró nemzetközi zenei-építészeti fesztiválja, amely rögtön a napokban meg is kapta a Magyar Fesztiválszövetség elismerő oklevelét, ahogyan a ház másik saját szervezésű fesztiválja, a Budapest Folk Fest is. A két rendezvénysorozat így bekerült az országosan kiemelten elismert, kiváló fesztiválok sorába. (Az idei Héttorony Fesztiválon 11 városban mintegy 70 művész lépett fel.)

2019-ben a gazdasági élet meghatározó szereplőiből álló Magyar Brands zsűrijétől ismét elnyerte a Fonó a legjobb magyar márka elismerést fogyasztói kategóriában, ezzel harmadszorra kapta meg a zeneház a rangos díjat.

A Fonó kiadó az idei lemezsikerek alapján felkerült a WOMEX (World Music Expo) legjobb 20 kiadót listázó rangos nemzetközi Top Label válogatására, ahol egyedüliként képviseli nemcsak a magyar, hanem a teljes közép-kelet-európai piacot is. A SONGLINES egyetlen magyar kiadású lemezt listázott a 2019-es évet összegző Best Albums válogatásában, Lajkó Félix és a VOLOSI lemezét.

A Fonó Budai Zeneház, mint koncert- és táncházi helyszín is “toplistás” programot kínál: Csak az elmúlt hónapban olyan művészek adtak itt koncertet, mint a legendás tuvai torokénekesek, a Huun-Huur-Tu, a balkán toplistát vezető Sokratis Sinopoulos kvartettje, vagy az idén 35 éves Makám.

Két hegedűs vendéggel, az amerikai Aaron Tillel, valamint a Csík Zenekarból ismert Szabó Attilával mutatta be új, Áldás, rockandroll című lemezét Ferenczi György és az 1ső Pesti Rackák november 15-én. (Apropó: december 9-én mutatják be a Betyárjáték című koncertfilmet, amelyet Szomjas György rendezett. A mozi a Rackajam azonos című lemezének bemutatóján alapul, a film hangját szintén Amerikában keverték.)

Sikerrel működik továbbra is a szegedi Fonó Klub rendszeres koncertekkel és táncházakkal – állítólag a magyar táncházmozgalom újra fénykorát éli: a Csoóri Sándor Alap pályázataiból arra lehet következtetni, hogy a Kárpát-medencében legkevesebb 300 magyar táncház szervez rendszeresen programokat –, és novemberben sikeresen elindult a kolozsvári klub is a Rhédey Caféban, a Dresch Vonós Quartet koncertjével.

 

 

Huun-Huur-Tu, Fonó, világzene, Lajkó Félix, WOMEX, táncház

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek