Világuralomra törnek a kacsák, akik az Akváriumban mutatják be új lemezüket
A közelmúltban jelent meg a Quack zenekar második albuma, a Spacejam. A lemezbemutatót május 17-én, azaz most szombaton tartják az Akvárium kishalljában – ez az este egyúttal a kitartás és a zenélésbe vetett hit ünnepe is.

Nem kacsa: lemezbemutatót tart a Peronban a QUACK
A Komárom-Esztergom megyei QUACK zenekar új albummal jelentkezik, “Nemcsak Tánc!” címmel. A december 30-i megjelenés napján a közönség élőben is meghallgathatja a lemezt a tatai Peron Music Club-ban.Sipos Tomi lesz a hobbizenekarnak indult Mitar vendége a Metro Klubban
Kellemes hobbinak indult, majd sok-sok munka és tanulás után most ott tartanak, hogy megjelent az első lemezük, amelyet ma be is mutatnak a Metró klubban.3 videó –7 év: egy tatai fiú útja Az ének iskolájától az Öröm a Zene díjkiosztójáig
A Hangszeresek Országos Szövetsége vasárnap az A38 Hajón tartotta az Öröm a Zene tehetségkutató-hálózat nagydöntőjét, amit a Kontraszt elnevezésű formáció nyert. Történetünk hőse, Lőrincz Álmos és a Quack zenekar az egyik különdíjat vihette el a mintegy ezer nevezőt...