Végképp beköltözött a Zene Házába a Budapest Ritmo

Beköltözött a Zene Házába a Budapest Ritmo – zenei utazás 12 országon keresztül

Úgy tűnik, a fesztivál fókuszáltabbá vált az idők során: a sok kisebb helyszín helyett mostanra egyetlen helyre sűrűsödtek az események: tavaly még csak kiemelt helyszín volt, idén immáron a teljes program a Zene Házában bonyolódik le.
 
 A Káli Fecske Thália Nyárikertet csinál idén is

A Káli Fecske Thália Nyárikertet csinál idén is

A Thália Nyárikert idén is a Káli-medencébe költözik. A programban a klasszikus előadások mellett koncertek és zenés színházi produkciók is helyet kapnak – így a salföldi esték inkább emlékeztetnek egy elnyújtott fesztiválra, mint hagyományos színházi évadra. A koncertekre...
 
 
Fotó: Lisa/Pexels

Milliárdos csalások a streamingben, hangulatjelentés, bakelit – a zenei nagyvilág legfrissebb hírei

A zeneipar felszínen továbbra is a növekedésről szól, a háttérben viszont egyszerre rajzolódik ki három, egymással is összefüggő irány: a hallgatási szokások átalakulása, az AI-hoz köthető visszaélések erősödése és a fizikai formátumok makacs jelenléte. Mindhárom ugyanarra a...
 
Fotó: Bácsi Róbert

Jól megnőtt ez a Szájbergyerek...

Immáron húsz éves a Szájbergyerek – a Kistehén úgy érezte, ezt az évfordulót érdemes megünnepeli: tízévenként egy-egy koncerttel :)
 
Teljes kapacitáson az erőmű: bővült az INOTA 2026 programja

Teljes kapacitáson az erőmű: bővült az INOTA 2026 programja

Az inotai erőmű augusztus végén ismét energiát ad a térnek – hangban és fényben egyaránt. Az INOTA Fesztivál friss bejelentése újabb nemzetközi nevekkel egészíti ki az idei programot.
 
Miért szeretünk zenélni a tábortűznél? Miért, szeretünk?

Miért szeretünk zenélni a tábortűznél? Miért, szeretünk?

A STRAND Fesztivál idén egy lépéssel közelebb húzza egymáshoz a színpadot és a nézőteret: a visszatérő Tábortűz helyszínen már nemcsak a fellépők zenélnek, hanem a fesztiválozók is beszállhatnak.
 
 
ByeAlex új EP-jén a házkutatás is megszólal

ByeAlex új EP-jén a házkutatás is megszólal

A ByeAlex és a Slepp "elterelés" című új EP-je egy zajos időszak lenyomata: a négyszámos anyag egyik központi darabja, a „06:30” egy médiát is bejárt házkutatás élményét dolgozza fel, miközben az egész kiadvány a megszokottnál direktebb, személyesebb hangon szólal meg.
 
BL-döntő: a show itt nem viszi el a fókuszt, de azért örülünk a The Killers koncertjének!

BL-döntő: a show itt nem viszi el a fókuszt, de azért örülünk a The Killers minikoncertjének!

Az amerikai Super Bowl félidei show-ja rég kinőtte a sport kereteit: külön műfaj lett, saját sztárokkal, saját dramaturgiával. Az európai futball más utat választott, noha az UEFA Bajnokok Ligája döntői előtt ma már szintén van zenei felvezetés, de itt a hangsúly nem a koncerten,...
 
vénégy

Nagymarosra érkezik a Nouvelle Vague – lassan összáll a Vénégy fesztivál zenei programja

Több mint negyven koncerttel, a Nouvelle Vague vezette nemzetközi és hazai fellépősorral, valamint színházi, utcaszínházi és kortárs táncprodukciókkal érkezik július 1. és 4. között Nagymarosra a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó, ahol a zenei programok mellett VR színház,...
 
A Dead Daisies, a Mötley Crüe és a Scream egykori tagja elhozza Budapestre új szólólemezét

A Dead Daisies, a Mötley Crüe és a Scream egykori tagja elhozza Budapestre új szólólemezét

Ha van arc, aki tényleg „mindenhol megfordult már” a hard rock térképen, az John Corabi – most pedig végre a saját sztoriját hozza el Budapestre.
 
Jon Voight testvére, Angelina Jolie nagybátyja volt – és övé a rocktörténet legikonikusabb háromakkordos himnusza

Jon Voight testvére, Angelina Jolie nagybátyja volt – és ő jegyzi a rocktörténet legikonikusabb háromakkordos himnuszát

Kevesen tudják, hogy a „Chip Taylor” művésznév mögött James Wesley Voight állt – és még kevesebben, hogy a hollywoodi színész, Jon Voight testvére, valamint Angelina Jolie nagybátyja volt. A családi háttér tehát bőven kínált volna más pályát is, ő azonban makacs...
 
Fél tucat kihagyhatatlan koncert a Hajó tavaszi programkínálatából

Fél tucat kihagyhatatlan koncert a Hajó tavaszi programkínálatából

Óriási respect a Hajónak, hogy a külföldi fellépőknek a magyar feltörekvő zenekarok közül válogattak vendégeket! A koncertmenü izgalmas és változatos műfaji kalandozást mutat: nem is tudunk hirtelen választani. A Hajó 23. születésnapján pedig ismét az Európa Kiadó gondoskodik az...
 
A barát az barát, még ha szar is...

A barát az barát, még ha szar is...

Új albummal jelentkezik a Bohemian Betyars: az Akárkifia egyszerre összegzés és újrakezdés, egy olyan lemez, amely a zenekar eddigi útját sűríti,...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.

Átláthatóság, szakmaiság, adózás, zeneoktatás, klubélet

Most, hogy röpködnek a hírek a büdzséből kireppenő milliárdokról, nagyon vártuk már, hogy a szakma is megszólaljon arról, hogy az új helyzetben miként képzeli el a saját jövőjét, mit akar elérni, merrefelé próbálná tolni a zenei szakma szekerét. Így.
Új koncertek