Pénzes Máté: az aktuális elmebajaimat ültetem át a zenekar hangzásába
Arany és kék címmel készül lemezbemutató koncertre a Müpa Fesztivál Színházában Pénzes Máté és a Zseb. A zenekar első igazi, saját dalokat tartalmazó lemezét mutatja majd be, amelynek címe találó módon Az első igazi. A koncertre hangolódva Pénzes Mátéval beszélgettünk a...Miért nagy dolog, hogy a BFZ duplázik a Carnegie Hall színpadán?
Vannak koncerttermek, ahol fellépni szakmai siker. És van egyetlen épület New Yorkban, ahol fellépni óriási presztízs. A Budapesti Fesztiválzenekar 2026 februárjában két koncertet is ad a Carnegie Hall színpadán – és ez még a nemzetközi élvonalban is kivételes eset.10 feldolgozás, ami felülmúlta az eredeti verzióját
Rengeteg feldolgozás-dal van, amit imádunk mindannyian, és tudjuk is, hogy ki az eredeti előadó, de sokszor jobban megszeretjük ezt a változatot, mint az originált.Gerendai Károly: A Sziget kicsit olyan, mint a Rubik-kocka
A Blikk friss interjújában Gerendai Károly, a Sziget Fesztivál alapítója és korábbi vezetője beszél arról, hogy nyolc év után ismét átveszi az irányítást a rendezvény fölött, miután a fesztivál jövője tavaly év végén komoly kérdésessé vált.Több mint klip – K6 és Gently Da Spittah’ közös projektje a Kék Vonallal
A Nothing Can Save Me című videóklipben Kalotás Csaba (K6) és Gently Da Spittah' a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvánnyal együttműködésben egy olyan témát emelnek fókuszba, amely túlmutat a zenei megjelenésen. A klip a mentális terheltség tapasztalatát képi és zenei narratíván...Nagy lendülettel indul az év a magyar jazzéletben
A magyar jazzélet folyamatos mozgásban van: új lemezek jelennek meg, közönségszavazások zárulnak le, klubok ünnepelnek, nap mint nap koncertek érkeznek az adatbázisunkba. Az alkotói teljesítmények erejét és az élő színtér pulzáló működését bizonyítjuk be három hírrel az év...A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni
2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón...Hetven éve nyílt meg a Heartbreak Hotel
Elvis Presley születésének 91. évfordulója egybeesik egy másik kerek dátummal is: hetven éve jelent meg a Heartbreak Hotel, az a dal, amely végleg bebillentette a rock and rollt a fősodorba. 1956 januárjában nem csak egy sláger született – hanem egy új hang, egy új előadói attitűd és...Kéz- és lábtörést! Pat Smear kerti balesete árnyékában tér vissza a Foo Fighters
Van valami különösen abszurd abban, hogy miközben Magyarországon épp térdig érő hó, latyak és fagy uralja a mindennapokat, a világ egyik legnagyobb rockzenekara egy „klasszikus rock and roll kertészeti balesetről” számol be. Márpedig a Foo Fighters pontosan ezt tette: újévi...Szemüveget a YouTube-nak!
Ma már nem az a kérdés, hogy van-e jó zene a neten, hanem az, hogy megtalálható-e még. A YouTube-ot, a streamingfelületeket és a közösségi oldalakat elöntötte az AI-val gyártott tartalom: dalnak álcázott hangminták, végtelenre klónozott stílusutánzatok, arc és történet nélküli...Január végén visszatér Budapestre Myles Kennedy – hozza az Alter Bridge új albumát
Myles Kennedy január végén ismét Budapesten lép színpadra az Alter Bridge európai lemezbemutató turnéjának egyik állomásán. A zenekar január 9-én megjelenő, meglepő módon Alter Bridge címre keresztelt új albumát mutatja be január 28-án a Barba Negrában, ahol az új dalok mellett a...Mit tanulhatna Magyarország a külföldi példákból?
A kulturális támogatás (benne a zenével) kérdése mindenhol érzékeny téma, de Európában az utóbbi években több, egymástól markánsan eltérő modell is kialakult.









































