Egy megakoncert szervezésébe vágnak bele a szereplők a kaposvári színház előadásában
Július 4. és 7. között a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozón szlovák, lengyel, cseh és magyar társulatok darabjait nézhetik meg az érdeklődők Vácott. A színházjegy fesztiválbelépő is jár, így az előadások után a nézők ingyen mehetnek koncertre.Megvan a három döntős zenekar: közülük kerül fel egyik a Sziget Nagyszínpadára
A zsűripontoknak és a nézői szavazatoknak köszönhetően kialakult az idei Nagy-Szín-Pad! verseny döntőbe jutó hármas csapata a Follow the Flow, a Useme és a The Bluebay Foxes személyében.Jane Goodall is fellép a Szigeten
Csütörtökön megtartotta 27. sajtótájékoztatóját is a Sziget csapata, ahol a már ismert zenei csemegéken túl szóba kerültek a kulturális programok, a környezetvédelem és a fesztivál költségvetése is.Hatodszorra küzdenek a hazai előadók a Nagy-Szín-Pad! versenyében
Idén májusban hatodik alkalommal csapnak össze a legkülönbözőbb műfajokból érkező zenekarok és előadók a Nagy-Szín-Pad! igencsak csábító nyereményeiért, köztük a Sziget fesztivál nagyszínpadán való szereplés lehetőségért. A nyolc produkció a szakmai zsűri pontjai mellett...Ezen a gyönyörűséges helyen is koncertezik a Margaret Island!
A zenekar a "Legszebb színek 2019" elnevezésű nyári turné során olyan különleges helyszíneken lép fel, mint a Margitszigeti Szabadtéri Színpad, az aggteleki Baradla-barlang, a Szigligeti Vár, Pannonhalma és a Tokaj Fesztiválkatlan.Koncertszínház Cserháti Zsuzsa életéről Horányi Julival
Rendhagyó előadásra készül a vacsoraszínházi estjeiről jól ismert Orfeum. A 2014-es X-Faktorban bemutatkozott Horányi Juli által álmodta meg a darabot, amely korábban még nem láthatott megközelítésben mutatja be Cserháti Zsuzsa pályájának és sorsának alakulását.A női Lenny Kravitz is koncertezik a Barlangfesztiválon
A második alkalommal megrendezendő SopronDrum nemzetközi ütősfesztivállal kezdődik a szezon a Fertőrákosi Kőfejtő és Barlangszínházban. A fesztivált június 10. és 17. között a Soproni Ünnepi Hetek keretében rendezik meg.Csak egyszer, csak most: Joni 75 az Urániában
2018. november 7-én ünnepelte 75. születésnapját a legendás énekesnő Joni Mitchell, akit azon a jeles napon igazi zenészikonok köszöntöttek különleges koncert keretében. Eme koncertről készült felvétel egyetlen alkalommal, március 23-án lesz látható az Uránia Nemzeti Filmszínházban.Utcaszínház koncertekkel: jön az első Bondoró Fesztivál Kapolcson!
Első alkalommal rendezik meg május végén Kapolcson a Bondoró Utcaszínház Fesztivál, ahol a különféle cirkuszi produkciók mellett koncertekkel is várják az érdeklődőket.Caramel, Dés László és a hiperkarma is fellép nyáron a Városmajorban
Elkészült a Városmajori Szabadtéri Színpad idei szezonjának fellépőlistája, ahol a komolyzenétől kezdve, a jazz-en át a popzenéig, minden stílusból érkezik vendég. Dés László pedig kapásból duplázik.A Nemzeti Lovas Színházban musical készülődik Demjén Ferenc életéről
Pintér Tibor "A szabadság vándorai" címet adta annak a készülő zenés előadásnak, amelyet a tervek szerint a nyár végén mutatnak be.Hatodszor is Nagy-Szín-Pad!
A Nagy-Szín-Pad! nem tehetségkutató, hanem egyfajta tehetségMUTATÓ, amelyben olyan előadók és zenekarok vesznek részt, akik klubszinten már jelentős népszerűségre tettek szert. Kizárólag meghívásos alapon működik, a szervezők nem fogadnak el jelentkezést.








































