Fotó: Horváth Judit

Királyok és királynők: Falusi Mariann lemezbemutató koncertet ad a Muzikumban

Jazz zenekarával lép a Muzikum színpadára szeptember 20-án Falusi Mariann, hogy bemutassa friss, Királyok és Királynők című lemezét.
 
Siófokon búcsúzik a nyár: Budapest Bárral és Demjén Ferenccel

Siófokon búcsúzik a nyár: Budapest Bárral és Demjén Ferenccel

2018-ban a Bor- és Fröccsfesztivállal búcsúztatja a nyári szezont Siófok. Augusztus 31-e és szeptember 2-a között új helyszínen, a Siófoki Nagystrandon-Plázson és még több programmal várják a látogatókat.
 
 
Jared Leto-ék összeszedték a közönségnek kiosztott zászlókat a koncert végén – STRAND feszt összefoglaló

Jared Leto-ék összeszedték a közönségnek kiosztott zászlókat a koncert végén – STRAND feszt összefoglaló

A Strand Fesztivál az én szemszögemből nézve még mindig a "low budget" megoldása a nagytestvéreknek, de azt kell mondanom, ezerszer szerethetőbb, és legfőképpen élvezhetőbb, mint például a Sziget az utóbbi években. Azt is elárulom, miért.
 
Fotó: Tórh Vera/FB

Önszántán kívül politikai viharba keveredett Tóth Vera – kap hideget-meleget

A lavinát egy cikk indította el, amely egészen furcsa szempontból közelíti meg a magyar könnyűzenét: "jobbra" és "balra" rendezi a magyar előadókat, zenekarokat. Látszólag védelmébe veszi például Tóth Verát azzal, hogy a Petőfi az elmúlt hat évben összesen 14 alkalommal játszotta...
 
Fotó: Daily Express

Simon Cowell csillagot kapott a hollywoodi Hírességek sétányán

Csillagot kapott Simon Cowell, az American Idol és az X-faktor tehetségkutatók alkotója a hollywoodi Hírességek sétányán - írta a Variety.com.
 
Fotó: Urban Islandz

BRÉKING! - Sean Paul lemondta SZIN-es fellépést

Úgy tűnik, az idén szinte minden fesztiválra jut legalább egy sztárfellépés lemondás, őrületbe kergetve ezzel a rajongókat, és a szervezőket egyaránt. Jelen esetben Sean Paul visszakozott a szombatra tervezett SZIN fesztes bulijától.
 
 
Kicsillag, meggybor, Lajkó, álmos Quimby-koncert – Ördögkatlan 2. rész

Kicsillag, meggybor, Lajkó, álmos Quimby-koncert – Ördögkatlan 2. rész

Folytatjuk Zerge tegnap megkezdett beszámolóját a fesztiválról.
 
Komoly mezőnyben az Imagine Dragons vitte el a legjobb videóklipért járó díjat

Komoly mezőnyben az Imagine Dragons vitte el a legjobb videóklipért járó díjat

Az együttes az idei MTV Video Music Awards (rövidítve VMAs) egyik kategóriájában lett a legjobb: ők kapták a Legjobb Rock Zenei Videóklipnek járó díjat.
 
És akkor Zrínyi ismét kirohan...

És akkor Zrínyi ismét kirohan...

Ismét hagyományőrzők elevenítik fel Zrínyi Miklós kitörését Szigetváron a Zrínyi Napokon, amelyet idén szeptember 6. és 9. között rendeznek meg.
 
Dupla koncerttel ünnepel a Csík Zenekar

Dupla koncerttel ünnepel a Csík Zenekar

Folyamatosan koncertezik, ősszel felvidéki turnéra megy, decemberben pedig dupla budapesti fellépéssel ünnepel az idén 30 éves Csík Zenekar.
 
Fotó:  Emmer László

Boros Misi és Bogányi Gergely: A Virtuózok négy évadának győztesei és legizgalmasabb versenyzői az Arénában

Időutazásra hívnak a Virtuózok: Boros Misi és Bogányi Gergely szimbolikus kettősével indító, különleges koncerten idézik fel a televíziós tehetségkutató sikertörténetét szeptember 7-én a Papp László Budapest Sportarénában.
 
Sercli Feszt a Kobuciban az új kenyér ünnepén

Sercli Feszt a Kobuciban az új kenyér ünnepén

Úgy hiányzott nekünk ez a négy zenekar együtt, mint egy falat kenyér! Mi több: olyan, mintha kenyérrel ennénk a kolbászos bucit augusztus 20-án Óbudán.
 
Tényleg létezik egy eddig sosem hallott George Michael-Elton John duett?

Tényleg létezik egy eddig sosem hallott George...

Állítólag több mint harminc éve porosodik a fiókban egy közös George Michael-Elton John-felvétel, amely most végre napvilágot láthat. A This...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Macy Gray… Honnan ismerős ez a név?

Lehet, hogy elsőre nem ugrik be az arca, sőt még a neve sem. Aztán megszólal: néhány másodperc az I Try-ból, és hirtelen minden a helyére kerül. Macy Gray azok közé az előadók közé tartozik, akiknek a hangja jóval híresebb lett, mint a nevük. Az a rekedtes, kissé érdes, mégis meglepően finom orgánum a kétezres évek elejének...

Huss és pöcc!

Emlékeztek még arra, amikor a Szigeten létezett klasszikus zenei színpad? A legjobb műsor az volt, amikor bárki beállhatott vezényelni, és a zenekar nagyon is komolyan vette az illető igyekezetét, de mi kifeküdtünk a nevetéstől... Persze, akadtak olyan ösztönös zsenik, akiken még az "igazi" karmesterek is elcsodálkoztak. Jó volt :)...
Új koncertek