Lenny Kravitz szupersztár
Mielőtt valakinek esetleg a "Jézus Krisztus szupersztár" jutna az eszébe a címről, majd egy ácsceruzával átfirkálná a harmadik szót, és egy váratlan fordulattal azt vizionálná, hogy Jézushoz hasonlítjuk a zenészt, mire ránk zúdulna minden hívő haragja, közöljük, nem ezt mondtuk,...Egyre zöldebb a holnap elrajtoló Paloznaki Jazzpiknik
Az immár 12. Paloznaki Jazzpiknik csütörtökön kezdődik és vasárnap hajnalban ér véget. A nagyszínpados sztárfellépők között lesz Anastacia, a Brand New Heavies, Tony Hadley, a Morcheeba, az MF Robots, a Son Mieux, a Kraak & Smaak és Izo FitzRoy is.DJ Dominique pörgeti fel a hangulatot Nick Carter koncertje előtt
Augusztus 1-én a Backstreet Boys sztárja hozza majd el minden idők legsikeresebb fiúbandájának legnagyobb slágereit a Vasúttörténeti Parkba.Paradisum: rangos fesztiválon debütál a Recirquel társulat új előadása
Újra az Edinburgh Fringe Fesztiválon mutatja be legújabb produkcióját a Recirquel társulat – a Paradisum című előadás a világ pusztulását követő újjászületés, az új emberi létforma mítoszát kutatja.Jövő tavasszal az MVM Dome-ban forog a világ
2025. március 22-én – ígéretük szerint – látványos és vadonatúj műsorral készül a NOX az MVM Dome-ban.Campus 24: a rock lassan kikopik a nagy fesztiválokról?
Beugrottunk Debrecen leghíresebb békás fesztiváljára, ahol egészen vegyes műsor várt ránk. A svéd rocktól a magyar ska-ig mindenbe belekóstoltunk, és egy időre jól is laktunk.Kétezer felvonuló lesz a Debreceni virágkarneválon
Már javában készülnek a virágkocsik az augusztus 20-i debreceni virágkarneválra – a virágkompozíciókat mintegy kétezer hazai és külföldi közreműködő, táncos, zenész kíséri majd a felvonuláson40 színpadi program, 140 fellépő és közel 1000 lótuszvirág Szegeden
Közép-Európa legnagyobb virágzó indiailótusz-állománya (Nelumbo nucifera) mellett a Távol-Kelet íz-, illat- és dallamvilágát bemutató programok, tánc-, jóga-, és harcművészeti bemutatók várják a látogatókat a hétvégén a Szegedi Tudományegyetem füvészkertjébenBelle Époque – az Akváriumban mutatja be hatodik albumát az Ivan & The Parazol
Ivánék ősszel jelentetik meg legújabb, Belle Époque című stúdióalbumát, amelyet október 25-én az Akvárium Klubban hallhat a közönség élőben először.The Most Wuthering Heights Day Ever: Budapesten is eltáncolják Kate Bush videóklipjét
Piros ruha, fekete öv, varázslat, jókedv! A The Most Wuthering Heights Day Ever egy olyan esemény, amelyet a világ különböző pontjain tartanak, s melyen a résztvevők újratáncolják Kate Bush 1978-as „Wuthering Heights” című dalának videóklipjét. Július végén szoktak lenni ezek a...A közönség feje felett csúszhatsz a Balatonba: STRAND fesztivál 2024
25 helyszínen közel 200 program: augusztus 22-én nyitja meg kapuit Zamárdiban a 12. STRAND Fesztivál, ahol felépül a Balaton legmagasabb tornya – innen aztán a közönség feje felett lehet majd belecsúszni a tóba.Őzike és Dönci – a magyar underground két egykori kulcsfigurájára emlékezik a Hippikiller
Bár a címben szereplő nevek a fiatalabbaknak nem sokat mondanak, tippre max egy mese főszereplői, az eggyel (sokkal) idősebbeknek egyértelmű, hogy Őz Zsoltról és Dénes Józsefről van szó... De miért van szó róluk pont most? Bihari Balázs elmeséli.








































