Jótékonysági koncert a törökországi-szíriai földrengés károsultjaiért
A Misztrál együttes kezdeményezésére a hazai zenei élet számos szereplője fogott össze és lép fel a március 22-én a Hagyományok Házában megrendezett eseményen – olyan műfajok és stílusok képviseletében, mint a világzene, az énekelt versek vagy a régizene.Madonna amerikai és európai turnéra indul
A 64 éves világsztár első albuma 40 éve, 1983-ban jelent meg. Ezt nyáron kezdi el ünnepelni Amerikában a The Celebration elnevezésű turnéval, ősszel és télen pedig Európában folytatja – számolt be a Népszava.Katona Klári méltatlanul kevés állami elismerésben részesült – most életműdíjat kapott a szakmától
Mellette Tommy Vig dzsesszzenész és Rotter Oszkár balettművész részesült az elismerésben, mely kitüntetéssel egyidejűleg legfeljebb tízen rendelkezhetnek. A korábbi díjazottak között van többek között Berkes Balázs, Bergendy István és Garay Attila zenész, Kovács Erzsi, Máté...Ez a húsz induló előadó kap 2023-ban támogatást a Hangfoglalótól
Az élőzenei produkcióknak szóló felhívásra idén 190 pályázat érkezett, a nyolcvan fős szakmai grémium javaslatára 68 formációt hívott meg a kollégium az A38 hajón tartott élő meghallgatásra, ebből választották ki azt a húsz előadót, akik a szakmai pályafutásuk fejlődésére...2023-ban már hetedik alkalommal teremt saját világot a Kolorádó a budai hegyekben
A francia La Femme, a brit Surgeon, a hazai színtérről pedig Beton.Hofi, az Analog Balaton, a Bohemian Betyars, a Bëlga, Deva, az Elefánt és a Mordái is koncertet ad a jövő évi Kolorádó Fesztiválon.Hölgyek lettek idén a legjobb magyar DJ-k
Ma már semmi különös nincs abban, hogy egy lány tolja egész éjszaka a bulit valamelyik szórakozóhelyen vagy fesztiválon. Sőt, Metzker Viktória már Az év DJ-je címet is elhódította két évvel ezelőtt, a közönségdíjaknál pedig többször is győztek már a lányok. Ezúttal viszont...Taylor Swift négyszer, BTS papírfoma, Muse legjobb rock – itt az MTV EMA győzteseinek listája
Jó, mindent azért nem vitt, de négy díjat bezsebelhetett tegnap este a düsseldorfi PSD Bank Dome-ban Taylor Swift. A ceremóniát Rita Ora és Taika Waititi vezényelte le (képünkön).644 benevezett klipből 16 kapott díjat az idei Magyar Klipszemlén
Hatodik alkalommal, október 13-án, rendezték meg a Magyar Klipszemlét, az egy éves születésnapját ünneplő Hajógyár közreműködésével. A beérkezett 644 klipből 16 kategóriában díjazták az elmúlt év legmenőbb alkotásait az Akvárium Klubban.Valami nagy-nagy tüzet rak zenéből és szolidaritásból a Ladánybene 27 az Akváriumban
A Ladánybene 27 október 23-án az Akvárium Klubban különleges koncertet ad. A zenekar a „Songs of Freedom" elnevezésű estére meghívta a szabadkai Sin Seekas együttest, emellett speciális műsorral is készülnek.Egy hónappal azután, hogy KATA elment...
Október 12-én szerdán 18:00-kor MeetUp lesz az Akváriumban – a gazdasági változások a rendezvényiparban témán belül a KATA-törvényről.Szeptember 10-én lesz a független zenei kiadók dzsemborija
Szeptember 10-én, 6. alkalommal rendezik meg a független kiadók vásárát, azaz az Independent Label Fairt (ILF). A lemez- és kazetta vásár ezúttal az Élesztő Teraszon, a Mammut tetején várja majd a látogatókat, ahol a szakmai beszélgetések és dj szettek is várják az érdeklődőket.Már lehet jelentkezni a Hangfoglaló idei Induló Előadói Alprogramjára
A program átlagosan 2-2,5 millió forintos támogatást ad az előadóknak, amelyet lemez- és videóklip készítésre, kommunikációs anyagok előállítására és turnézásra fordíthatnak






































