Cim-cim-cimborák, nemzetközi lett a KLASSZ a pARTon! fesztivál

A Cim-cim-cimbora műsorból nőtt ki a KLASSZ a pARTon! fesztivál

A KLASSZ a pARTon! klasszikus zenei fesztivált 2015-ben alapította Érdi Tamás Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, aki emberi és művészi példaként állhat a fiatalok előtt, hiszen annak ellenére, hogy nem lát, a világ legjobb zongoristái között tartják számon.
 
Fotó: Fábián Juli Alapítvány

Bajba jutott zenészek jelentkezését várja a Fábián Juliról elnevezett alapítvány

Első alkalommal hirdette meg pályázatát a nehéz helyzetben lévő zenészek támogatására a Fábián Juli Alapítvány.
 
 
Fotó: avicii.com

Avicii szülei a fiuk halála után tudták meg, mekkora vagyont örököltek

Avicii családjának tegnapi közlése szerint a pénzből egy alapítványt hoznak létre – olvastuk a Szeretlek Magyarországban.
 
Sziget: Többek között Damon Albarn és Lana Del Rey által dedikált gitárokra lehet licitálni

Sziget: többek között Damon Albarn és Lana Del Rey által dedikált gitárokra lehet licitálni

Hat darab, a fesztivál idei fellépői által dedikált gitárt adományozott a Sziget a Superar Zeneművészeti Alapítványnak, amely a közös zenélés erején keresztül teremt inspiráló, az egyén megerősítésére és kibontakoztatására épülő közeget olyan gyermekek számára, akik...
 
Fotó: Szigetváry Zsolt (MTI Archívum)

István, a király 35 – Szörényi Levente és Bródy János újra a színpadon!

Szinte hihetetlen, hogy az István a király rockopera idén ünnepli 35 éves évfordulóját... Az elmúlt 35 évben számos legendás feldolgozást láthattunk már. A jubileumi előadáson a rockopera koncertverzióban lesz látható a Papp László Budapest Sportarénában december 17-én.
 
A zenekar gyászol, de a turnét megtartják

A zenekar gyászol, de a turnét megtartják

A We Came As Romans ősszel a Bullet For My Valentine előzenekaraként indul turnéra – Kyle Pavone halála ellenére. A hírt a zenekar másik énekese, Dave Stephens jelentette be.
 
 
Fotó:  Gyermekétkeztetési Alapítvány

Rászoruló gyerekek táboroznak a Metallica adományából

Hatvan halmozottan hátrányos helyzetű gyereknek rendezett tábort a Gyermekétkeztetési Alapítvány annak a 4 millió 250 ezer forintnak a felhasználásával, melyet az amerikai Metallica együttes ajánlott fel a szervezetnek április 5.-i koncertjén.
 
Chester Benningtonnak üzent a Linkin Park halálának évfordulóján

Chester Benningtonnak üzent a Linkin Park halálának évfordulóján

Bennington tavaly július 20-án hunyt el. A gyászoló család és barátok rá emlékeznek a szomorú évfordulón.
 
Fotó: Fábián Juli Emlékalapítvány

Fábián Juli családja és zenésztársai alapítványt hoztak létre a beteg zenészek megsegítésére

Fábián Juli halála után nem sokkal felmerült a családjában és közeli zenésztársaiban egy emlékkoncert alapgondolata, illetve az, hogy a koncert bevételeiből alapítványt hozzanak létre – írják az alapítvány honlapján.
 
Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek