Folytassa DJ OTI!
Amikor 2024 nyarán DJ OTI fellépéseinek híre ment, kevesen gondolták volna, hogy rövid időn belül ilyen kultusza születik – pedig így történt. Sebestyén Balázs, a jól ismert rádiós műsorvezető második keresztnevéből („Ottó”)alkotta meg ezt a "művésznevet" – ebből született meg a műsorvezető DJ-perszónája.
Elvis él: törvényt is elneveztek róla
A mesterséges intelligencia forradalma soha nem látott sebességgel hozott létre jogi űrt a szellemi tulajdonjogok terén. Tennessee állam azonban lépett: egy úttörő jogszabály született, amely az amerikai zenetörténelem legnagyobb legendájának nevét viseli.Ne menj el – új dallal és tervekkel jelentkezik a KFT
A KFT életében idén nagy fordulat következett be: Laár András kiszállt a zenekarból. A zenekar azonban a folytatás és megújulás mellett döntött. Ma jelent meg új daluk Ne menj el címmel, melynek videóklipje november 10-én debütál, de ezzel még korántsem mondtak el mindent.Jazz-diplomácia: Ázsia meghódítva! Magyar zenekarok taroltak Kínában és Dél-Koreában
Több tízezer ember előtt és négy formációval zárult az az ázsiai turné, amely nem csupán koncerteket, hanem hosszú távú stratégiai együttműködéseket is hozott a magyar jazz számára – a sikere átírhatja a hazai formációk nemzetközi menetrendjét.Jótékonysági koncert Rúzsa Magdival és Balázs Jánossal
Rúzsa Magdi énekesnő és Balázs János zongoraművész is fellép a Máltai Szimfónia Ösztöndíj Program javára szervezett jótékonysági koncerten szeptember 30-án a MOM Kulturális Központban.Krónikus Abba-szindróma vagy újfajta zenei pezsgés? – a Balaton kulturális arca 2025-ben
A Balaton évtizedek óta a magyar nyarak szimbóluma. Idén is volt, ahol megteltek a strandok, dübörögtek a fesztiválok, megszámlálhatatlan koncertet rendeztek a tó körül. Mégis, egyes szakértők szerint a térség kulturális arculata megrekedt a múltban.Egy csipetnyi New Orleans Keszthelyen – nyárzáró gálakoncert a kastélyban
A Festetics-kastély nyárzáró gálakoncertjén Tóth Vera, Gájer Bálint, Majsai Gábor és Mihályi Réka mellett fellépnek a jövő ifjú reménységei, az I. Kárpát-medencei Jazz Trombitaverseny díjazottjai is.Hogyan tudunk élni Demjén Ferenc nélkül?
A napokban elindult a 2023-as év legnézettebb magyar filmje, a „Hogyan tudnék élni nélküled?” folytatásának forgatása. A „Mindig ugyanúgy” munkacímet viselő második rész a Balaton-parton forog, és a tervek szerint 2026-ban kerül majd a hazai mozikba.Te miért szereted a Balatont?
A Best of Balaton, a 2021 óta futó ajánlósorozat idén is útra kelt, hogy megmutassa a tó környékének legizgalmasabb helyeit, eseményeit, arcait és élményeit — ezúttal viszont nemcsak a nagykövetek szemével. Augusztus 15-ig bárki beküldheti saját balatoni tippjeit, történeteit vagy...Ismét a Balaton partjára hívja a zenészeket Érdi Tamás
Az idén 11. alkalommal megvalósuló rendezvénysorozat eseményein a klasszikus zene kedvelői három héten keresztül ezúttal is ingyenesen hallgathatják a koncerteket a Balaton körül és Tatán.A 2026-os év a Vámpírok bálja 19. évada lesz
Egy híján húsz, jövőre biztos nagyot ünnepelnek majd. De ez a szám is szép sikernek számít – csak a júniusi előadásokra (4 volt), két nap alatt több mint 7000 néző váltott jegyet az Erkelbe.Annyira Balaton, hogy nagyon: 20 helyszínen több száz koncert
Világsztárok, hazai kedvencek és sokszínű programkínálat várja a Balatonnál nyaralókat és/vagy a kifejezetten a programokra érkezőket: közel 20 helyszínen több száz koncerten, fesztiválon, kulturális- és sporteseményen vehet részt a közönség nyár elejétől egészen októberig.Mit tudnak mondani a 60 évvel fiatalabbaknak Korda Gyuri bácsiék?
A Sávlekötő Camp by OTP Junior három döntőse, Szabikeyz és Juhász Zoli, Géem, valamint Skym és Palmyy épp a június 25-i élő döntő helyszínét járták be, amikor szembe találták magukat a két legendával, akik szintén a Parkos koncertjük kapcsán voltak a helyszínen.






































