Menopauza
Fotó: nicematin.com

Meghalt a francia Elvis

Meghalt Johnny Hallyday francia énekes és színész – tudatta a művész felesége szerdán az AFP francia hírügynökséggel – adta hírül a család közleménye alapján a 24.hu (is).
 
 Som Lajosra emlékeznek majd a Piramis nagykoncertjén

Som Lajosra emlékeznek majd a Piramis nagykoncertjén

Több év után, 2018 márciusában ismét nagy koncertet ad a magyar rock zene legendás zenekara, a Piramis. Az eseményen megemlékeznek az egykori zenésztársukról, Som Lajosról, aki az egyik alapítója volt a zenekarnak.
 
 
Fotó: Dmitri Hvorostovsky/Facebook

A zenei világot megrendítette az opera Elvisének halála

55 éves korában távozott az élők közül Dmitrij Hvorosztovszkij, az orosz opera "szőke hercege", akit nyár óta agytumorral kezeltek egy londoni kórházban. 2016-ban a MÜPA színpadán még láthatta a magyar közönség, amikor az Uráli Filharmonikus Zenekarral lépett fel.
 
Elhunyt a Kalef gitárosa, Berezvai Marcell

Elhunyt a Kalef gitárosa, Berezvai Marcell

Egy éve írtunk arról, hogy zenésztársai és barátai összefogás-koncertet szerveztek a fiatal zenész gyógyulásának megsegítésére.
 
Meghalt a hetvenes évek tinédzsersztárja

Meghalt a hetvenes évek tinédzsersztárja

67 éves korában elhunyt David Cassidy amerikai színész, énekes, a hetvenes évek tinédzsersztárja – tudatta a The Hollywood Reporter online kiadása.
 
Fotó: consequenceofsound.net

Meghalt Malcolm Young, az AC/DC alapító-gitárosa

Négy hete számoltunk be arról, hogy elhunyt testvére, George Young zenész, dalszerző, az AC/DC producere. Ma az AC/DC hivatalos oldalán jelent meg az újabb szomorú hír. Malcolm 64 éves volt, és súlyos demenciában szenvedett.
 
 
Fotó: mynewsdesk.com

Túladagolásban meghalt a 21 éves rapper

"Évek óta ezt a hívást vártam..." – tweetelte a menedzsere, amivel nyilván nem az örömét igyekezett kifejezni, hanem azt, hogy nem lepte meg a szomorú fordulat.
 
Fotó: MTI

Nem nyugodhat Som Lajos békében?

Nem jelölnek meg forrást, fogalmunk sincs, hogy mennyi igaz ebből, de a hasonló esetek alapján sajnos el tudjuk képzelni. A bulvár szereti az ilyesmit, az emberek meg a bulvárt. Talán, de nem biztos, hogy igazunk van, az utolsó nagy fellépés megillet minden zenészt.
 
Meghalt Som Lajos

Meghalt Som Lajos

A Piramis egykori vezetőjét 70 éves korában élte a halál – tette közzé a HVG.
 
Egy kellett volna a 90-hez – meghalt Fats Domino

Egy kellett volna a 90-hez – meghalt Fats Domino

89 éves korában elhunyt Fats Domino, a legendás new orleans-i énekes és zongoraművész, aki a hatvanas éveket oly viharossá tette.
 
Magánszertartás keretében búcsúztak Tom Pettytől Los Angelesben

Magánszertartás keretében búcsúztak Tom Pettytől Los Angelesben

Magánszertartás keretében búcsúztatták el hétfőn Los Angelesben Tom Petty legendás amerikai rockert.
 
Fotó: CoversClub

Nem vár rá több nyár – Váratlanul elhunyt az egykori C'est La Vie együttes énekesnője

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Berta Claudia. A mohácsi énekesnő halálhírét édesanyja erősítette meg a Facebookon – tudatta a szomorú hírt a Pécsi Újság.
 
New York-i éjszaka, budapesti premierek: Hien története a Park FM-ben

New York-i éjszaka, budapesti premierek: Hien...

Egy elveszett kabát New Yorkban, egymásnak koccanó Uberek, és közben már a hazai fellépések és az új lemez gondolata jár a fejében. Hien a Park...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Végre Budapesten is koncertet ad ZAZ

A 2015-ös és 2019-es fellépéseket követően immár harmadik alkalommal tér vissza a Budapest Park színpadára, időközben járt a Campus fesztiválon (2023) és a Jazzpikniken (2025) is.

Galentine's Day a Turbinában

Február 13-án Barbibelle Galentine's Day koncertet és showcase-t szervez a Turbina nagytermében – egy olyan estét, ahol feltörekvő magyar női előadók kapnak teret, és a közönség is aktív része lehet a közösségi élménynek
Új koncertek