Újra megszólal Som Lajos basszusgitárja

Újra megszólal Som Lajos basszusgitárja

Augusztus 10-én Závodi Janó és Révész Sándor még az eddigieknél is többet tartogatnak a közönségük számára: péntek este a Barba Negra Trackben a zenekar alapítója, Som Lajos legendás hangszere is megszólal majd a csapat basszusgitárosának kezében.
 
Fotó: 100 Folk Celsius /FB

Szünetet tart a 100 Folk Celsius

Orbán Józsi, ahogy a barátai emlegetik, világéletében,„harcos pa­sas” volt, a kitartását pedig egy jó adag derűvel fűszerezte meg – írja a Bors. Sajnos, a harcot a végén szervezete és ő is feladta.
 
 
Fotó: Orbán József/FB

Meghalt Orbán Józsi

Talán elnézi nekünk, hogy nem írtuk ki a teljes nevét, de hát mindenki így hívta... A 100 Folk Celsius frontembere 70 éves volt idén márciusban, hosszú, súlyos betegség után hagyta el a földi színpadot.
 
Fotó: Fábián Juli Emlékalapítvány

Fábián Juli családja és zenésztársai alapítványt hoztak létre a beteg zenészek megsegítésére

Fábián Juli halála után nem sokkal felmerült a családjában és közeli zenésztársaiban egy emlékkoncert alapgondolata, illetve az, hogy a koncert bevételeiből alapítványt hozzanak létre – írják az alapítvány honlapján.
 
Fotó: PressFrom

Öngyilkos lett Tina Turner fia

Tina Turner magánéletéről nem sokat hallani. Noha a közvélemény családias elnevezést adott neki, hiszen ő a ROCKNAGYI, de az Ike Turnerrel való viharos házasságáról szóló legendák után valójában csak annyit tudunk, hogy van két dédunokája... Négy gyermeke közül a legidősebb...
 
Fotó: www.ocregister.com

Elhunyt Steve Soto

Steve Soto, a The Adolescents és az Agent Orange amerikai punk bandák alapítótagja 54 éves korában hunyt el. A halál oka még ismeretlen (legalábbis nem publikus).
 
 
Fotó: eonline.com

Meghalt Michael Jackson apja

89 éves korában elhunyt Joe Jackson, a Jackson család feje, Michael és Janet Jackson apja – erősítette meg a család egy közeli ismerőse a BBC-nek.
 
Fotó: Music Feeds

54 évesen végleg eltávozott a legendás metál-zenekar dobosa

Vincent Paul Abbott, vagy ahogy a legtöbben ismerték Vinnie Paul, a Pantera alapítótag dobosa, mindössze 54 évesen hagyta hátra a földi létet. A hírt a zenekar osztotta meg ma saját Facebook oldalán. Halálának okáról egyelőre nincs hír. :(
 
Egy londoni hajléktalanszállón él a Fleetwood Mac egykori tagja

Egy londoni hajléktalanszállón él a Fleetwood Mac egykori tagja

"A londoni Soho egyik hajléktalanoknak fedélt biztosító házában él egy idős alkoholista. Ugyanúgy néz ki, mint a többiek, egy kivétellel..." Ezt írtuk csaknem egy éve. A héten jött azonban a hír, hogy 68 éves korában elhunyt Danny Kirwan.
 
Fotó: Avicii Facebook

Meghalt Avicii – élt 28 évet

Bombaként robbant a hír péntek délután, hogy elhunyt a 28 éves sztár Dj, producer Avicii. Bár elsőként mindenki abban reménykedett, hogy egy újabb cseppet sem humoros pletykáról van szó, sajnos a hír igaznak bizonyult, miután a családja is megerősítette a tényt.
 
Fotó: MÜPA

Meghalt Babos Gyula

Április 12-én, 68 éves korában, türelemmel viselt betegség után meghalt Babos Gyula Liszt-díjas jazz-zenész, zeneszerző, művésztanár – közölte az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület és a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete.
 
Gyászol az Eurovíziós Dalfesztivál közössége

Gyászol az Eurovíziós Dalfesztivál közössége

Életének 94. évében elhunyt az Eurovíziós Dalfesztivál történetének első nyertese, a svájci énekeső, Lys Assia.
 
Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek