Hattyúdal: Tahi Tóth László a Republic-kal lépett utoljára színpadra
Tahi Tóth László 2017. január 21-én a József Attila Színház Hattyúdal című előadása közben lett rosszul, amelyben Tamburás szerepét alakította. A művész az előadást végigjátszotta, utána azonban mentővel kórházba szállították. Néhány héttel később agyműtéten esett át....Ezeket a zenészeket vesztettük el a múlt héten
Erősre sikeredett a múlt hét, ami a veszteséglistát tekinti. Három zenei nagyság játszik most már az égi zenekarban.Nincs már hely a Fábián Juli-(jazz)emlékkoncertre
Amikor családja úgy döntött, szeretnének szűk körben búcsút venni a rákbetegségben elhunyt énekesnőtől, elhangzott, hogy a rajongóknak a barátok és zenésztársak szerveznek majd egy búcsúztatót. A Harmónia Jazzműhely által szervezett koncert az első ilyen rendezvény, a...Nem a The Cranberries volt Dolores O'Riordan utolsó projektje
Illetve, nem teljesen... O'Riordan a zenekar leghíresebb és legsikeresebb dalát, a Zombie-t kezdte felénekelni egy feltörekvő Los Angeles-i banda feldolgozásában Londonban.Meghalt a Cranberries énekesnője – mindössze 46 éves volt
Az internetet pillanatok alatt bejárta a szomorú hírt, hogy Dolores O'Riordan ma elhunyt Londonban.Újra együtt van a zenekar – meghalt a Motörhead harmadik alapítótagja is
Pár órával ezelőtt posztolta a zenekar, hogy Edward Allan Clarke – "vagy ahogy mindannyian ismertük és szerettük" – Fast Eddie Clarke tegnap tüdőgyulladásban elhunyt. 67 éves volt. Immáron mindhárom alapító a csillagok között zenél.Szűk körben temetik Fábián Julit
Családja úgy döntött, szeretnének szűk körben búcsút venni a rákbetegségben elhunyt Julitól, meghitten megemlékezni róla és utolsó útjára kísérni – értesült a Bors.Színpadon lelte halálát a brazil dj
Életét vesztette egy brazil fesztivál dj-je, amikor olyan hatalmas szélvihar támadt, ami az egész színpadot feldöntötte – adta hírül a Lángoló Gitárok.Fábián Juli elvesztette a háborút a rákkal szemben...
Még csak 37 éves volt. Őstehetség. Egyedülálló hang és végtelen alázat a zene iránt. Ma délután mégis úgy döntöttek az égiek, hogy mennie kell...És tényleg hatalmas tömeg búcsúztatta Párizsban Johnny Hallydayt
Több tízezer rajongó búcsúztatta szombaton énekelve, sírva és megtapsolva a "francia Elvisként" is ismert Johnny Hallyday francia rocksztárt a párizsi Champs-Elysées-n.Hatalmas menet búcsúztatja Johnny Hallydayt Párizsban
Tízereket várnak szombaton a párizsi Champs-Elysées-re, ahol hatalmas méretű menettel búcsúztatják a "francia Elvisként" is ismert Johnny Hallyday francia rocksztárt.Most már biztos, hogy nem drogozott közvetlenül a halála előtt Chester Bennington!
Nyilvánossá tették az idén július 20-án öngyilkosságot elkövető Linkin Park zenekar frontembere, Chester Bennington toxikológiai vizsgálatának jelentését.








































