Jövő nyáron is lesznek kompkoncertek a Balaton közepén
Idén már hónapokkal előre elfogyott az összes jegy a kompkoncertekre, úgyhogy aki eme különleges körülmények között akarja látni-hallani a Bagossy Brothers Companyt, Horváth Tamást és a Follow The Flowt, annak résen kell lennie.Forog a sírjában vagy ujjong Beethoven? Mesterséges intelligencia fejezi be a 10. szimfóniát
Csak néhány vázlat maradt fenn Ludwig van Beethoven feljegyzései között a tervezett 10. szimfóniájáról, amelynek komponálását meghiúsította a német zeneszerző 1827-ben bekövetkezett halála, most zenetörténészek és számítógépes szakemberek versenyt futnak az idővel, hogy...Két operaházból is kitették az agresszív tenort
"Helytelen és agresszív viselkedése miatt" megválik Vittorio Grigolo olasz tenortól a londoni Royal Opera House és a New York-i Metropolitan Opera – számolt be a BBC hírportálja.ROCK ON: Öt zenekar indul közös országos turnéra 2020 elején
A 20 éves születésnapot ünneplő KALAPÁCS már a 2018-as "Örökfekete" utódján dolgozik, és a szintén készülő friss nagylemezét bemutató DALRIADA muzsikusaival fogtak össze a Rock On! Tour-A névre keresztelt közös országos turnén. Hozzájuk csatlakozik a jövőre új albumot tervező...Strand Fesztivál 2020 – új énekesnővel érkezik Parov Stellar
Karácsony közeledtével sorra ébredeznek a nagy nyári fesztiválok, hogy még az unalmas, és sokszor használhatatlan ajándékok megvásárlása előtt kínáljanak alternatív lehetőséget a tanácstalanoknak.A rózsák kertjébe visznek el a perzsa szerelmes dalok
Alireza Ghorbani iráni énekes december 22-én Lost in Love - Persian love songs című albumával érkezik a Müpába, hogy egyenesen a legendás „Rózsák kertjébe” repítse a közönségetA Metallica Symphonic Tribute Budapestre jön
A zenekar – természetesen – kemény rockot játszik szimfonikus kísérettel. A MST elég népszerű Európa-szerte és a menetrendjük igen zsúfolt, most azért befér a naptárjukba egy budapesti dátum: március 12., Kongresszusi Központ.Talán mégsem issza halálra magát Johnny Depp karácsonyig, mert a nyár végén Európában kell turnéznia
Pár napja attól harsogott a bulvár, hogy a színész-zenész barátai a médiához fordultak kétségbeesésükben, mert Depp annyit iszik, hogy talán a karácsonyt sem éri meg.Egyetlen alkalomra összeállt a Soho Party – de ez az éjjel kivételesen véget ért
Két évtized után egyetlen fellépés erejéig színpadra állt a '90-es évek legendás csapata, a Soho Party. A Betty Love, Náksi Attila és Döme Dee alkotta trió a Puskás Ferenc Stadion megnyitó ünnepségén adta elő a magyar labdarúgó-válogatott hivatalos himnuszát, "Az éjjel soha nem...Megjelent a fura holland fiúk új EP-je
Az öt, radikálisan különböző személyiségből álló banda, a rock, soul, pop és indie vezérelte zenéjű holland DI-RECT első komolyabb európai hódítására készül, előtte pedig egy új klipet és EP-t is megjelentetett. A kislemezt beharangozó videó, a Nothing To Lose arról szól,...Klipesőt zúdítottak ránk a magyar zenészek
Pályakezdők és milliós rajongótáborral rendelkező profik, sok pasi, egyetlen hölgy, hazugság, vallomás, szerelem, szerelem, szerelem – és felüdülésnek némi Barcelona.Egy héten beül két lemondás: nem fogyott elég jegy Ganxsta dublini, Hobo és Deák Bill Gyula pécsi koncertjére
A múlt héten az a hír járta be a sajtót, hogy elmarad Ganxsta Zolee dublini koncertje, mivel összesen 27 embert érdekelt a buli. Ma Deák Bill Gyulatudatta FB-bejegyzésben, hogy a november 16-ra tervezett pécsi "Bill és Hobo" koncert elmarad – a szervező lemondta, mivel nagyon kevés jegy...









































