Jégzenei fesztivál csak jégből készült hangszerekkel – igluban

Jégzenei fesztivál csak jégből készült hangszerekkel – igluban

Színházzá alakítottak ki egy 2600 méter magasan fekvő iglut az olasz Alpokban, a Vermiglióban lévő létesítményben jégzenei fesztivált rendeznek több mint 60 koncerttel a programban három hónapon át.
 
Szimfóniává alakították az északi fényt

Szimfóniává alakították az északi fényt

A Huawei a mesterséges intelligencia segítségével szimfonikus zeneművé formálta a világ egyik legszebb természeti jelenségét, az északi fényt – olvastuk az Élő bolygó című blogon.
 
 
Újévi koncert Harcsa Veronikával és csokiszökőkúttal

Újévi koncert Harcsa Veronikával és csokiszökőkúttal

Harcsa Veronika és a Budapesti Vonósok közös újévi koncertje január 1-jén 17 órától a Corinthia Hotel Báltermében lesz, ahol Hacsaturján, Debussy, Ravel, Sosztakovics és Gershwin dallamai csendülnek fel. 
 
Fotó: Budapest Christmas Fair

Kedves Naplóm: A Vörösmarty tértől a Teréz templomig

Nem koncertbeszámoló következik, annak túl személyes és elkalandozó, nem kritika, annak túl szakmaiatlan, nem is blogbejegyzés, mert nincs blogunk, de még poszt sem, mert annak meg bazi hosszú. Talán vannak olyanok, akik emlékeznek még más olyanokra, akik naplót vezettek...
 
Robot

A bandaháború szupergitárja a Robot jótékonysági aukciójának tételei között

Tavalyi sikeren felbuzdulva idén újra jótékonysági árverést tartanak a Robot nevű szórakozóhely üzemeltetői, amelynek bevételét a Tűzoltó utcai Gyermekklinika lakói számára ajánlják fel.
 
Rockzene robotzenészekkel?

Rockzene robotzenészekkel?

A hírre (és a kérdésre) nem egy zenei oldalon bukkantunk – a Bosch tette közzé. A Magyarországon immáron 100 éve jelenlevő cég írása azt boncolgatja, részt vehet-e közös alkotásban az ember és a mesterséges intelligencia.
 
 
Itt vannak az első VOLT-os nevek!

Itt vannak az első VOLT-os nevek!

Bejelentette be első fellépőit a VOLT Fesztivál. 2019. június 26-29. között Sopronban lép színpadra a Slipknot, Slash, Parov Stelar, Robin Schulz és LP.
 
Sztáreső: 2019-ben egymásnak adják a kilincset Budapesten a híres előadók és zenekarok

Sztáreső: 2019-ben egymásnak adják a kilincset Budapesten a híres előadók és zenekarok

Igazán nem lehet panaszunk a koncertszervezőkre, parádés a kínálat sztárokból: szinte minden műfaj kedvelőinek a kedvükre tettek – és ez még biztos nem a lista vége.
 
Fotó: Toki Hotel Worldwide FC

Az emós korszakából kinőtt Tokio Hotel újra Budapesten koncertezik!

A kétezres évek közepének legkedveltebb német rockzenekara Melancholic Paradise néven futó turnéja során ismét hazánkba látogat, hogy a Tüskecsarnokban megmutassa, van élet az emo után.
 
A Jü jazzfomáció

A magyar zenei deszant beveszi Oroszországot

2018 október végén és novemberben Jazzmaraton néven valódi jazz és avantgárd zenei deszant érkezik Magyarországról Oroszországba. A Moszkvai Magyar Intézet szervezésében vagy támogatásával a hazai improvizációs zenei szcéna legnevesebb előadói lépnek fel orosz klubokban és...
 
Fotó: Leander Kills (FB)

Megvan az év zenésze!

Több tízezer ember látogatott ki a hétvégén a Budapest Music Expóra. A három nap alatt nyitástól zárásig szóltak a gitárok, a dobok, a zongorák és egyéb hangszerek, kütyük. A rendezvény ideje alatt közel háromszáz hangszerbemutató és koncert zajlott. Mi több: díjakat is osztottak!
 
Valakinek nagyon fontos Dawid Bowie

Valakinek nagyon fontos Dawid Bowie

David Bowie első ismert stúdiófelvétele a becsült ár négyszereséért, csaknem 40 ezer fontért (14,5 millió forintért) kelt el a brit Newton-le-Willows-ban tartott aukción.
 
 Mindenféle harmonikák  vs. cimbalom – jubileumi Cimbaliband koncert a Fonóban

Mindenféle harmonikák vs. cimbalom – jubileumi...

A Cimbaliband 20 éves fennállását ünneplő koncertre március 21-én este kerül sor, mégpedig egy eddig soha nem látott formációban: az ünnepi...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Placebo 30 az Arénában

A kultikus brit zenekar idén ünnepli debütáló lemeze 30. évfordulóját, a jubileum apropójából pedig bejelentették az album átdolgozását Placebo RE:CREATED címmel és egy ünnepi turnét is, ahol a Placebo és a Without You I’m Nothing dalai lesznek a középpontban. Brian Molko és csapata 10 év után koncerteznek ismét Budapesten,...

A magyar zene szentélye a Szigeten: Budapest Park Stage

A 2026-os program első névsorolvasása alkalmával a Sziget főszervezője, Kádár Tamás már jelezte: az utóbbi években gyakran érte kritika a fesztivált, miszerint a nemzetközi sztárkínálat mellett kevesebb figyelmet kapnak a hazai előadók. Ezen változtatva a Budapest Parkkal együttműködésben 2026-ban már egy dedikált magyar...
Új koncertek