Taylor Swift sem jön át Európába
A tízszeres Grammy-díjas amerikai country-pop énekesnő, dalszerző és színész Taylor Swift is inkább a karantént választotta, így már biztos, hogy idén nyáron egyetlen fellépést se vállal. Pedig voltak egészen közeli európai helyszínek is a sorban...Brit tudósok szerint akár másfél évre is otthon ragadhatunk
Az Imperial College London neves járványügyi kutatói szerint lehet, hogy meg kell szoknunk ezt a jelenlegi helyzetet, és a fertőzési hullámokra mindaddig társadalmi bezárkózással válaszolnunk, amíg nincs másik eszköz – tudósít a Portfolio.hu.Tommy, rossz hírünk van: nem lesznek Mötley Crüe stadionkoncertek júniusban
Vannak a világban olyan koncertszervezők, akik biztosra mennek, és az idei turnékat már most átrakják 2021-re. Közéjük tartozik Daniel DeFonce is, aki szerint a legtöbb szakmabeli és a közönség is túlságosan optimista azzal kapcsolatban, hogy mikor indulhat be újra az élet a zenenipar...Végre valaki gondolt a road-okra, a világosítókra és a hangosítókra is!
Az Indexen olvastuk, hogy a Live Nation, ami a világ egyik – ha nem a legnagyobb – koncertszervező cége,10 millió dolláros segélycsomaggal próbál segíteni azokon, akikről megfeledkeztek ezekben a nehéz időkben: a színpadmunkásokra, a roadokra, a világosítókra, a hangmérnökökre, a...Jó hír: az első tesztje negatív a Rammstein frontemberének
Tegnap számoltunk be arról – magyar és külföldi lapértesülésekre hivatkozva –, hogy Till Lindemann koronavírusos, és karanténban van egy berlini kórház intenzív osztályán. Ebből mára már csak a második bizonyult igaznak, de az is elmúlt...Így mondta le a Foo Fighters turnéját Dave Grohl
A zenekar is lemondta közelgő turnéját, ami talán nem akkora meglepetés, de azért az a stílus, ahogy ezt megtették, megér egy misét.Csaknem 10 év után újra összejönnek – s azonnal törölni kell a reunion-turnét
Igazság szerint csak 9 évről van szó: a Rage Against The Machine-nek 2011-ben volt a legutóbbi koncertje. Most úgy döntöttek, turnéra indulnak, be is indult a gépezet: közelharc folyt a jegyekért.Ezt üzeni Nikki Sixx, a Mötley Crüe basszerosa
Brian May-hez hasonlóan Nikki Sixx is olyan bejegyzést osztott meg a közösségimédia-oldalán, amely a jelenlegi helyzetre reflektál.Ha ezt elolvasod, megérted, miért kellett törölni a koncerteket
Vész- vagy válsághelyzetben az az első szerkesztői szempont, hogy hiteles forrásokkal dolgozzunk. A következő írás eredeti közlőjéről gyak. semmit nem találtunk az impresszumban. Mégis a közlés mellett döntöttünk, mert eléggé logikus... Ha ez kevés, akkor ne olvasd tovább,...Nem mehet Amerikába az EDDA
Pataky Attiláék pont most kezdték volna meg a már jó előre beharangozott amerikai turnéjukat, ám Trump rendelete miatt nem léphetnek be az USA-ba írja a Blikk.13 évvel a búcsúkoncert után újra összeáll a Genesis
Feltámad poraiból a Genesis: a legendás brit progresszív rock/popzenekar tizenhárom év szünet után ősszel ismét turnéra indul. A csapat az 1977-től 1996-ig aktív triófelállásban, Phil Collins énekes-dobossal, Tony Banks billentyűssel és Mike Rutherford gitáros-basszusgitárossal az...Móóóbil! – két turnét is futtatnak tavasszal Lóriék
Tavaszi zsongás címmel két országos turnét is lebonyolít tavasszal a P. Mobil. A több mint 50 éve létező hard rock csapat folytatja tavalyi Aranylakodalom-műsorát, de Móóóbil! címmel legnagyobb slágereit is előadja koncerteken.








































