Elmarad mindenszentekkor a koncert a Fiumei úti sírkertben

A Nemzeti Örökség Intézete mindenszentek napján évek óta kulturális programot biztosít az emlékezőknek a Fiumei úti sírkertben. Idén a koronavírus-járvány miatt a megszokott koncert elmarad, helyette térzenével várja a gyászolókat a NÖRI.

Ady Endre sírja a Fiumei úti sírkertben (NÖRI)
Voltál már koncerten maszkban?

Voltál már koncerten maszkban? Milyen volt?

Fischer Iván, A BFZ vezetője – abból a mozarti elvből kiindulva, hogy a szükségből erényt kell kovácsolni – egy újfajta, akusztikajavító maszkot talált fel, amivel az elképzelések szerint a zenekar hangzása teltebben és szebben érvényesül majd.
 
Fotó: Tooth Gabriella

Egy kis élő zene a Balatonnál és a Dunakanyarban

Bár az augusztus még nem az aktív koncertszezon hónapja, a Budapesti Fesztiválzenekar rendhagyó módon több nyári programmal is készül közönségének Budapesten és vidéken is. Aki a karantén után élőben szeretne találkozni az együttes tagjaival, a Balatonnál vagy éppen a...
 
 
Fotók: Esernyős

Majdnem minden nap minikoncert lesz az Esernyősnél Óbudán

Túrós csuszát ugyan nem adnak mellé és nem is sramli szól, de anélkül is kimehetsz Óbudára, pontosabban a Fő térre, még pontosabban az Esernyős – Óbudai Kulturális, Turisztikai és Információs Pont elé (ha a Krúdy- szobor megvan, akkor jó helyen állsz), mert biztos, hogy lesz ott...
 
A Dürer elment nyaralni

A Dürer elment nyaralni

Arról már tavaly beszámoltunk, hogy a kultikus szórakozóhely kitelepedett a Lupa-tóra. Ez a „tesztverzió", annyira bejött, hogy idén a teljes partszakasz – mármint a fapados, nem a luxus – vendéglátását és programszervezését átvállalta a Dürer, ezért már a komplett öblöt is...
 
Háttérzenél: Szekeres András

Háttérzenél: Szekeres András

Azon már egyszer elpoénkodtunk, hogy hol húzódik a határ minikoncert és háttérzene között, akkor arra jutottunk, hogy a rágó mozdulatokban és az evőeszközökben kell keresni a megoldást. Szerintünk már a zenészeknek tök mindegy, hogy rágcsálsz vagy sem, amíg játszanak – a három...
 
A fotó illsuztráció (Kaique Rocha/Pexels)

Zenész vagy? Akkor játszol ingyér'?

Kering a Facebookon egy meglehetősen elkeseredett levél, amit egy jazz- és zongoraművész írt alá, s zenészek osztogatják meg azzal a kommenttel, hogy "Kezdődik?".
 
Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 3-án a budapesti MVM Dome-ban bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek