Zenész vagy? Akkor játszol ingyér'?

2020/06/02  ·   Programtörlés   ·  koncert.hu

Kering a Facebookon egy meglehetősen elkeseredett levél, amit egy jazz- és zongoraművész írt alá, s zenészek osztogatják meg azzal a kommenttel, hogy "Kezdődik?".

A fotó illsuztráció (Kaique Rocha/Pexels)

Május 26-án tettük közzé, hogy vidéken már szolgáltathatnak zenét a vendéglátóhelyek. Mivel a trend az, hogy Budapest 2 héttel követi a vidéket, akkor június 10. körül már mindez érvényes lesz a  fővárosban is, ha addig nem történik valami.

Leírtuk a fent említett cikkben, hogy a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete szorgalmazta a kormánynál a zeneszolgáltatás kérdésének tisztázását, mivel a szervezet alelnöke szerint is nagy gondot okoz a zenészek munkavégzési lehetőségeinek elvesztése, és ezért kérte, hogy a kormány tájékoztatásában jelenjen meg a vendéglátóhelyi zenészfoglalkoztatás lehetőségének kimondása. Mint írta, a zeneszolgáltatás felszabadítása sok kollégának munkát és megélhetést jelentene.

Nézzük, hogy néz ez ki a gyakorlatban, pontosabban egy gyakorlatban, hiszen a kommentelők között vendéglátós is felbukkant, aki azt írta, neki "lesülne a bőr a képéről"...

"Hosszú évek óta játszom a triómmal és egyéb formációkkal egy (...) kis klubban.

Tegnap megkeresett a tulaj, hogy a hónapokkal ezelőtt lekötött bulinkat most háttérzenei szolgáltatásként tudnánk abszolválni, aminek őszintén örültem.

Eddig minden alkalommal a "hatalmas" 10 ezer forint/fő gázsit kaptuk meg, most azonban azt kérte, alkudjunk meg abban, hogy majd amennyi összejön a vendégektől, általa "bödönkének" nevezett kis valamibe, annyit kapunk.

Mondtam, hogy eddig is ez nagyon-nagyon minimum összeg volt amennyiért játszottunk egy kétszer 45 perces koncertet, ráadásul – már elnézést – igen jól. (Aztán persze a koncert végén irány a kassza, és kifizetni még egy kólát is, némi árengedménnyel...)

De nem, ő ebbe nem megy bele, majd a vendégektől amennyit kapunk – kvázi borravalót – azzal elégedjünk meg. Egyébként is sokan vannak olyanok, akik ingyen is elmennének hozzá játszani...

Hát, kedves tulaj és minden olyan szervező és tulajdonos, akik erre készültök!

Most, hogy kivérzett az egész művészvilág, és eddig is fillérekért muzsikáltunk, azt szeretnétek, hogy mi vigyük el a balhét?

Hogy mi, akik az utóbbi három hónapot anyagilag és lelkileg, idegileg összetörve csináltuk végig, kolduljunk a betérő vendégektől?!

Megértem, hogy mindenki károkat szenvedett el, és tekintettel kell lennünk egymásra. De az, hogy az eddig is nagyon-nagyon kis összegű gázsit sem akarják egyesek kifizetni a magyar jazz szcéna élvonalához tartozó művészeknek, ehelyett abszolút megalázó helyzetbe kívánják őket hozni, az tűrhetetlen és elfogadhatatlan!

Azok a kollégák, akik pedig elmennek ingyen játszani bárhová, annyit is érnek emberileg és művészileg egyaránt.

Természetesen tisztelet azoknak a kivételeknek a tulajok és szervezők közül, akik eddig és a jövőben is becsületesen és kellő tisztelettel viszonyulnak a művészekhez!
Szóval, csak az/azok vegye/vegyék magára/magukra, akinek/akiknek ingje, de azok nagyon és egy életre!

Tisztelettel,
Gáspár Károly jazz-zongoraművész
2020.05.31. Budapest"

 

programtörlések, vendéglátóhelyek, háttérzene

 

 

Szólj hozzá!


A barát az barát, még ha szar is...

A barát az barát, még ha szar is...

Új albummal jelentkezik a Bohemian Betyars: az Akárkifia egyszerre összegzés és újrakezdés, egy olyan lemez, amely a zenekar eddigi útját sűríti,...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.

Átláthatóság, szakmaiság, adózás, zeneoktatás, klubélet

Most, hogy röpködnek a hírek a büdzséből kireppenő milliárdokról, nagyon vártuk már, hogy a szakma is megszólaljon arról, hogy az új helyzetben miként képzeli el a saját jövőjét, mit akar elérni, merrefelé próbálná tolni a zenei szakma szekerét. Így.
Új koncertek