Szentendre megint éjjel-nappal nyitva lesz
Hagyományosan augusztus utolsó hétvégéjén rendezik meg az év „legszentendreibb” eseményét, a Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva fesztivált. A mind műfajilag, mind tematikailag sokszínű programsorozatban több, mint 162 esemény várja a látogatókat a három nap alatt.Sercli Feszt a Kobuciban az új kenyér ünnepén
Úgy hiányzott nekünk ez a négy zenekar együtt, mint egy falat kenyér! Mi több: olyan, mintha kenyérrel ennénk a kolbászos bucit augusztus 20-án Óbudán.Könnyeket csal az ember szemébe a tegnap meggyilkolt énekesnő hangja
Megölték a Britain’s Got Talent énekesnőjét. Simone Kerrt Londonban szúrták halálra tegnap – írja az NLC.Tábortűznél zenél majd Jónás Vera
De nem csak a Jónás Vera Experiment alapítója és névadója, hanem Császári Gergő, a Császári PillanatmŰvek frontembere, Takács Noémi, a Noémo együttes énekesnője, valamint Szőke Szandra és Szarka Anita énekesnők is ott lesznek Balatongyörökön augusztus 18-án egy tábortüzes...Önkezével vetett véget életének a metálbanda énekesnője
43 éves korában öngyilkos lett a Huntress zenekar komoly betegségekkel küzdő frontembere, Jill Janus. A hírt a csapat menedzsere is megerősítette.Ariana Grande a Titanic után átült James Corden autójába is
A beszólogatásairól híres amerikai énekesnő duplázott James Cordennél, ugyanis első körben a Titanic című film rövidített változatával szórakoztatta a nagyérdeműt, majd ezek után a legendás dalolászós kocsiban eresztette ki nem mindennapi hangját.Bor, kenyér, tűzijáték és sztárfellépők a Plázson a héten
Idén is megrendezik Siófokon a nyári szezon legnagyobb ingyenes eseményét, az augusztus 20-i nemzeti ünnephez kötődő Bor és Kenyér Ünnepét. Augusztus 16-tól 20-ig koncertek, gyerekprogramok és vásárosok várják az érdeklődőket a kikötőben. Fellép többek között Tóth Vera, Deák...Programváltozás a Strand Fesztiválon: elvesztettük a frekvenciákat
Alig egy hét múlva kezdődik a Balaton legnagyobb nyárbúcsúztató fesztiválja a Strand, ahol sajnos az utolsó pillanatban is akadnak még izgalmak a fellépők terén.Mire elég a támogatás? Hangfoglaló-klipkörkép
20 zenekar részesült 2017-ben Az NKA Hangfoglaló Program Kollégiuma "indulózenekaros" támogatásában. Nemrég közöltük a hírt, miszerint a következő évad felhívására több mint háromszázan adták be a pályázatukat. Megnéztük, hogy a mai nappal záródóan milyen klip jelent meg a...Így NEM láttam a tinik kedvencévé avanzsált Shawn Mendes koncertjét a Szigeten
Pecsétgyűjtés, cirkusz, vurstlizás, éjszakai hajókázás, és persze koncertek a pénteki napunk beszámolójában, ahol még mindig a por és a hőség volt az úr. Meg Shawn Mendes...Uszályról ad koncertet a Szabó Benedek és a Galaxisok: Dunapest Fesztivál több mint 100 programmal
A Dunapest nyárzáró hétvégéjén (2018. augusztus 31. – szeptember 2) .a főváros folyó menti helyszínein száznál is több művész és előadó programjai közül lehet válogatni majd.7 együttes, akik még a gimiben kezdték
Sokan már gyerek- vagy tinikorukban tudták, hogy zenélésből szeretnének majd megélni. Íme néhány zenekar, akik még a középiskolában kezdték el a közös zenélést, de nemcsak túlélték a gimis éveket, hanem világhírre és óriási rajongótáborra tettek szert.






































