Fluor állítólag beperelné az egész Wellhello-t
Először azt írtuk meg, hogy kilépkednek a tagok a zenekarból. Aztán jött az elnöki közlemény, amely szerint pánikra semmi ok, csak a "háttértagok" lépnek le. A zenekar a Lángoló Gitároknak eljuttatott közleménye tovább árnyalja a Wellhello-n belüli konfliktus,Elnöki közleményt adott ki a Wellhello a kilépésekkel kapcsolatban
Mint arról beszámoltunk, volt a zenekarnak a héten egy furcsa napja, amikor a tagok közül többen is kiléptek. Az együttes FB-közleményben reagált a sajtóban megjelentekre.Wellhello, good bye? Kilépnek a zenekarból a tagok
A Szeretlek Magyarország vette észre, hogy kedden a Wellhello több zenésze is bejelentette közösségi oldalán, hogy kilép.Srácok, van próbatermetek? És ha nincs, milyen?
A Hangfoglaló Program az idei évben fel kívánja mérni, hogy milyen Magyarország próbatermi helyzete. Mennyire könnyű vagy nehéz jól felszerelt, elérhető árú próbahelyeket találni, mennyit költenek erre a zenekarok, és mik ezeknek a próbahelyeknek a jellemzői.Elszállt egy hajó a szélben – de a matrózokból itt maradtak páran
Most jött el végre az elhallgatott zenekarok ideje: készült egy dokumentumfilm a témáról, tartottak egy nagy koncertet a MOM Kulturális Központban 2016-ban, és készült egy lemezfelvétel, amit most cédén is kiadnak.Minikoncertek lesznek a metróban!
Az M4 metró négy állomásán zenél a Budapesti Vonósok Kamarazenekar szeptember 17. és 20. között a Budapesti Közlekedési Vállalattal (BKV) és a Klasszik Rádióval együttműködésben.Itt a Csík Zenekar kisfilmje
Csík30 címmel 25 perces kisfilm készült az idén jubiláló Csík Zenekarról.Képes vagy megtölteni egy koncerttermet? Ha igen, akkor tegyél jót a pályakezdő zenekarokkal is!
A Hangfoglaló program keretében olyan együttesek pályázhatnak, akik koncertjeiken könnyűzenei műfajú, élőben megszólaló előzenekarokat léptetnének fel. Az NKA honlapján keresztül október 24-ig várják a pályázatokat.A tengerbe vetette magát a német popénekes – még keresik
Egy Hamburgból New Yorkba tartó óceánjáró fedélzetéről, a kanadai partoknál a tengerbe vetette magát Daniel Küblböck német popénekes, tévésztár – írja a HVG.Három napig tart a dínom-dánom az első Győri Nép- és Világzenei Fesztiválon
Hagyományteremtő szándékkal indul útjára szeptember 14-16 között az első Győri Nép- és Világzenei Fesztivál, ahol minden program ingyenesen látogatható!Dupla koncerttel ünnepel a Csík Zenekar
Folyamatosan koncertezik, ősszel felvidéki turnéra megy, decemberben pedig dupla budapesti fellépéssel ünnepel az idén 30 éves Csík Zenekar.Bor, kenyér, tűzijáték és sztárfellépők a Plázson a héten
Idén is megrendezik Siófokon a nyári szezon legnagyobb ingyenes eseményét, az augusztus 20-i nemzeti ünnephez kötődő Bor és Kenyér Ünnepét. Augusztus 16-tól 20-ig koncertek, gyerekprogramok és vásárosok várják az érdeklődőket a kikötőben. Fellép többek között Tóth Vera, Deák...






































